Narcisztikus szülő gyermekeként felnőni kihívásokkal teli élmény lehet, de fontos tudni, hogy a gyógyulás lehetséges, és van remény. Íme néhány első lépés, amelyek segíthetnek az úton: 1. **Önismeret fejlesztése**: Az első lépés az, hogy felismerjük, mil
Már az is nehéz a narcisztikus szülő gyerekének, hogy fel- és beismerje: bántalmazás áldozata volt. Miért kell az áldozat-gyermeknek elgyászolni a szüleit? Milyen tulajdonságok jellemzik a mérgező felnőtteket? És miért hasznos, ha a felépülni vágyó gyerek idővonalon ábrázolja az őt ért traumákat?
Bár a legfrissebb felmérések szerint a narcisztikus személyiségzavarral élők aránya a lakosság csupán 5-6%-át teszi ki, egyes szakértők úgy vélik, hogy ez a szám inkább 5-15% között mozog. Vannak olyan kutatók is, akik még magasabb előfordulási arányokat feltételeznek, mivel a narcisztikus személyek hajlamosak elzárkózni a saját viselkedésükért való felelősségvállalástól. Gyakran nem ismerik el a nehézségeiket, és ritkán kérnek segítséget, ami megnehezíti a diagnózis felállítását. Ennek következtében ez a személyiségzavar valószínűleg sokkal elterjedtebb, mint amit a pontos mérések képesek feltárni, és hatásai kiterjednek a társadalom egészére, valamint a családok dinamikájára is.
Ez utóbbi véleményen van Sarah Davies brit tanácsadó szakpszichológus és traumaterapeuta, aki maga is hasonló családban nőtt föl, és akinek nemrég jelent meg magyarul a Narcisztikus szülők árnyékában - Útmutató a felépüléshez és a továbblépéshez című kötete. A narcisztikus bántalmazás, a társfüggőség, a stressz, a szorongás és a trauma kezelésére specializálódott szerző mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy a szóban forgó személyiségtorzulást egy skálán kell elképzelni, amelyen sokféle formában fejeződhet ki a környezetét megnyomorító tulajdonság - akár nyílt (közvetlenebb, agresszívebb), akár rejtett (finoman manipuláló, egyes esetekben önzetlennek tűnő) változatban.
Arrogancia és kapcsolati féltékenység
Akármelyik formájában jelenik is meg, van néhány félreismerhetetlen jellemző, amelyek alapján egyértelműen meg lehet határozni a narcizmust. Davies kifejezetten a szülői magatartásban vizsgálja a jelenséget, és elsőként említi az empátia hiányát, vagyis azt, hogy a narcisztikus szülő nem gondoskodó, érzelmi reakcióit riasztó hiányosságok jellemzik, a legjobb esetben is tapintatlan, hiányzik belőle az együttérzés, következésképpen kíméletlenül neveli a gyerekét. Szintén jellemző rá, hogy a saját bizonytalanságérzését arroganciával próbálja palástolni, hiszen "muszáj" neki a legjobbnak lennie, illetve "muszáj azt hinnie", hogy mindenki másnál jobban tud mindent. Ezért éli meg sok gyerek és családtag, hogy teljesen hiábavaló vitatkozni vele, nem lehet meggyőzni, sem azt elvárni tőle, hogy elfogadjon egy másik nézőpontot.
Az irigység és a féltékenység szintén figyelmeztető jelek, amelyek egy szülő viselkedésében megjelenhetnek. Ha egy szülő folyamatosan kritizálja a gyermeke által birtokolt tárgyakat vagy a baráti kapcsolatait, és fenyegetve érzi magát, amikor a gyermek másokkal, például családtagokkal szorosabb kapcsolatot ápol, az aggasztó lehet. A kapcsolati féltékenység gyakran együtt jár a megszégyenítő magatartással, mivel a narcisztikus személyek egyik legfőbb célja, hogy elkerüljék a szégyenérzetet. Ennek érdekében folyamatosan hibáztatják, bántják, megalázzák és gúnyolják környezetüket, sőt, akár a kommunikációt is megvonják tőlük, hogy kifejezzék dominanciájukat és hatalmukat.
