XIV. Leó pápa szentelései: A tökéletesség helyett a hitelesség az igazi erény! - Vatican News

Szombaton délelőtt 10 órakor XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában ünnepélyes keretek között 11 diakónust szentelt pappá a Római Egyházmegye számára. A szertartásra körülbelül 5500 hívő gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljék ezt a jelentős eseményt. A pápa homíliájában Mária Erzsébetnél tett látogatásának liturgikus jelentőségét fejtegette, hangsúlyozva, hogy a papok szoros kapcsolatban állnak Isten népével, és legfontosabb feladatuk az egyház hiteles arculatának megjelenítése.

Kedves testvéreim! Nagy öröm ez a mai nap az egyház számára és mindannyiótoknak, szentelendő papoknak és hozzátartozóitoknak, barátoknak és a képzésetek éveiben veletek tartó társaknak - kezdte szentbeszédét a pápa. A papszentelés szertartásában több helyütt szerepel a kapcsolat Isten népével. Az isteni öröm mélysége, tágassága és még a tartama is, amit most megélünk egyenesen arányos azokkal a kapcsolatokkal, amelyek léteznek és növekednek majd a szentelendő papok és a nép között, amelyből származnak, amelynek részei maradnak és akikhez küldetésük szól.

Isten népe vagyunk - állapította meg Leó pápa, majd emlékeztetett rá, hogy a II. vatikáni zsinat jobban tudatosította ezt, mintegy megelőzve az időt, amikor az odatartozás meggyengült és az Istentudat is ritkább lett. Ti vagytok a tanúi annak, hogy Isten nem fáradt bele abba, hogy egybegyűjtse gyermekeit, akik bár különbözőek, mégis egy dinamikus egységbe vonta őket. Isten öröme nem zajos, hanem valóban megváltoztatja a történelmet, és közel hoz bennünket egymáshoz. Ennek ikonja Mária látogatása Erzsébetnél, melyet a világegyház május utolsó napján ünnepel. Ebből a találkozásból látjuk kibontakozni a Magnificatot, annak a népnek az énekét, akit meglátogatott a kegyelem.

Jézus az evangéliumban nem úgy jelenik meg, mint akit elural a közelgő halál vagy a megszakadt, be nem teljesült kapcsolatok miatti szomorúság. Az imájában ezek a terhek felülkerekednek a halál félelmén. Ahelyett, hogy saját sorsával foglalkozna, Jézus az Atyára bízza az itt a földön kialakított kötelékeket. Mi pedig ennek a csodálatos folyamatnak a részesei vagyunk! Az evangélium éppen azokon a kapcsolatokon keresztül ér el hozzánk, amelyeket a világ megpróbálhat megviselni, de soha nem tud végleg eltüntetni.

Kedves szentelendők! Tekintsétek magatokat Jézushoz hasonlóan, ahogy azt Leó pápa is buzdította! Isten szolgáiként élni, Isten népe tagjaiként létezni a valóság talaján gyökerezik, nem csupán egy elvont eszmevilágban. Akik az Atya az utatokra állít, hús-vér emberek, akikkel közvetlen kapcsolatban álltok. Szánjátok rá magatokat, hogy szolgáljátok őket, miközben megőrizzétek a közelséget és az összetartozást, elkerülve, hogy a kapott ajándékot kiváltságként éljétek meg. Ferenc pápa figyelmeztetett minket arra, hogy az önmagunkra való fókuszálás elfojtja a misszió lángját.

Az egyház felépítésénél fogva kifelé forduló, mint ahogy nyitott Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása. Minden szentmisében magatokévá teszitek szavait: "Értetek és mindenkiért". Soha senki nem látta Istent. Ő felénk fordult, kilépett önmagából. Fia lett az egzegézis, az élő elbeszélés. És megadta nekünk a hatalmat, hogy Isten gyermekei legyünk. Ne keressetek, ne keressünk más hatalmat! A kézrátétel gesztusa, amellyel Jézus fogadta a gyermekeket és gyógyította a betegeket, újítsa meg bennetek messiási küldetése felszabadító erejét! - mondta Leó pápa. Az Apostolok cselekedeteiben ez a gesztus, amit hamarosan megismétlünk a teremtő Lélek átadása. Így Isten Országa már most szeretetközösségbe hozza személyes szabadságotokat, nyitottan, fiatal intelligenciátokat és erőtöket beleépítve a küldetésbe, melyet Jézus egyházának átadott. Ahogy Szent Pál mondta az efezusi közösségnek: "Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek" (ApCsel 20,28). Őrzők, nem urak. A küldetés Jézusé.

Ő feltámadt, így él, és utunkat előre mutatja. Egyikünk sem hivatott arra, hogy az ő helyét átvegye. A mennybemenetel napja arra emlékeztet minket, hogy ő láthatatlanul velünk van. Ő bízik bennünk, helyet készít számunkra, és még azt is mondta: "Jobb nektek, ha én elmegyek" (Jn 16,7).

Kedves szentelendők! Mi, püspökök is, örömmel készítünk nektek helyet azzal, hogy bevonunk titeket a küldetésünkbe – folytatta homíliáját XIV. Leó pápa. Ti pedig teret adtok minden hívőnek és teremtett lénynek, akiknek a Feltámadott különösen közel áll, és akiben szeretetteljes látogatásra és meglepetésre vágyik. Isten népe sokkal szélesebb, mint amit csupán a szemünkkel láthatunk. Ne tegyünk határokat a lehetőségek elé!

Szent Pál szavai így hangzanak: "Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt" (ApCsel 20,18). Érdemes mélyen elgondolkodni ezen a megfogalmazáson! Az, hogy "ti tudjátok, hogyan viselkedtem", arra utal, hogy élete átlátható és őszinte volt. Hiteles és olvasható példa volt a környezetének. Mi is Isten népéhez tartozunk, és ezért ahhoz, hogy előttük járhassunk, elengedhetetlen, hogy hiteles tanúságot tegyünk – figyelmeztetett a pápa a papszentelés során. Együtt újra fel kell építenünk a megsebzett egyház hitelességét, amely egy sérült emberiség számára, egy megviselt teremtett világba lett küldve. A tökéletesség nem elsődleges szempont; ami igazán fontos, az az, hogy hitelesek legyünk.

A feltámadt Jézust megmutatja sebeit, még ha az emberiség visszautasításának jelei is, megbocsát nekünk és elküld minket. Ezt ne feledjük! Ő ma is ránk lehel és a remény szolgáivá tesz minket. "Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint" (2Kor 5,16): mindaz, ami szemünk előtt összetörtnek és elveszettnek tűnt, a kiengesztelődés jegyében látszik most. Krisztus szeretetének hatalmában vagyunk. Ez egy olyan hatalom, ami szabaddá tesz és felruház arra, hogy ne birtokoljunk másokat. Felszabadít, nem birtokol. Istené vagyunk: nincs ennél nagyobb gazdagság. Ez az egyetlen gazdaság, ami, ha megosztják, megsokszorozódik. Vigyük el együtt a világba, amit Isten oly nagyon szeretett, hogy ideadta nekünk egyszülött Fiát. Így telik meg értelemmel ezeknek a testvéreinknek az életajándéka, akiket most pappá szentelünk. Adjunk értük hálát Istennek, aki a papi szolgálatra hívta őket, eget és földet egyesítve. Máriában, az egyház Anyjában felragyog ez a közös papság, mely feölemeli az alázatosakat, összeköti a nemzedékeket és általa boldogoknak neveznek minket. Járjon közben értünk Ő, a Bizalom és a Remény Anyja! - fohászkodott végül XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában tartott papszentelési homíliájában.