Ukrajna nemrégiben újabb 1245 elesett katona és civil holttestét vette át Oroszországtól, ezzel tovább növelve az eddig visszaszerzett áldozatok számát.


Az orosz fél meglepő számot közölt, ők csak 78 honfitársuk holttestét vették át.

Ukrajna újabb 1245 elesett katona és civil holttestét kapta vissza Oroszországtól, ami a június 2-án, Isztambulban megkötött megállapodás teljesülését jelenti – számolt be a The Kyiv Independent. A hadifoglyok és holttestek hazaszállításáért felelős katonai központ bejelentése szerint Rusztem Umerov védelmi miniszter az Facebook-oldalán osztotta meg, hogy az egyezség keretében összesen 6057 áldozat maradványait tudták visszaszállítani Ukrajnába. "Mindenkit azonosítunk, hiszen mindenkinek volt neve, élete és családja, és a hozzátartozók ezt megérdemlik" – tette hozzá a miniszter.

- Nem állunk meg. Előttünk a következő szakasz: folytatjuk a harcot hadifoglyaink visszahozataláért. Visszahozzuk őket - fogalmazott Umerov. A műveletet az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ombudsman hivatala, a hadsereg, a belügyminisztérium és más állami, védelmi intézmények koordinálták a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével.

Kedden újabb csere zajlott le Ukrajna és Oroszország között, melynek során több foglyot, valamint sebesült és súlyosan sérült katonát adtak át egymásnak.

Érdekes fejlemény, hogy Vlagyimir Megyinszkij, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójaként tevékenykedik, valamint részt vett az isztambuli tárgyalásokon, bejelentette, hogy Oroszország 78 elhunyt katonájának holttestét kapta vissza. Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ által közölt információk szerint Megyinszkij hozzátette, hogy az Isztambulban tett ígéreteknek megfelelően jártak el. Az ő nyilatkozata szerint eddig összesen 6060 ukrán tiszt és katona holttestét adták át. Emellett megemlítette, hogy a foglyok cseréjének folytatása is napirenden van.

Az orosz hadifoglyok, akik a közelmúltban cseréltek helyet, azonnal visszatérnek a harctérre, anélkül hogy családtagjaikkal találkozhatnának. Moszkva már a tűzszünet feltételei között is megfogalmazta, hogy Kijevnek le kellene szerelnie az összes nyugati fegyverét.

Related posts