Több ezer ember gyűlt össze, hogy hangot adjon nemtetszésének Donald Trump beiktatása ellen az Egyesült Államokban megrendezett "Emberek Menetén".
A szervezők szerint 50 ezren vettek részt a Donald Trump visszatérő amerikai elnök beiktatása előtt két nappal, Washingtonban megszervezett "Emberek Menetén" (People's March), a résztvevők pedig többek között a második alkalommal hivatalba lépő elnök női reproduktív jogokkal kapcsolatos, rendkívül konzervatív álláspontjának veszélyeire hívták fel a figyelmet.
A tiltakozó eseményt első alkalommal még Trump 2016-os, első megválasztását követően szervezték meg, akkor még "Nők Menete" (Women's March) néven, a mostani alkalommal azonban már arra is felhívták a figyelmet, hogy a botrányok által övezett elnök lépései a nőjogok mellett az LMBTQ-kisebbség jogait, valamint a klímaváltozás elleni küzdelmet is veszélyeztethetik - számolt be róla a Telex.
A demonstráció vezérmotívuma a "Nem megyünk visszafelé" (We are not going backwards) jelszó volt, melynek célja, hogy rávilágítson arra, milyen súlyos fenyegetést jelent a Trump-kormány várható intézkedése az abortuszjogok megszüntetésével a női jogok védelmére. A tiltakozók ezzel a szlogennel hangsúlyozni kívánták, hogy nem engednek visszalépni a már elért jogi és társadalmi vívmányokból.
Míg a szervezők nagyjából 50 ezer résztvevőről számoltak be, addig a rendőrségi források ennek valamivel több, mint a feléről informáltak.