Teljesen leállt egy európai repülőtér, és az okok mögött megbúvó részletek sokakat meglepnek.


Hétfőn a budapesti járatokat is kezelő belgiumi Charleroi repülőtérről egyetlen repülőgép sem emelkedik a levegőbe, mivel minden induló járatot töröltek. A légikikötő hivatalos weboldala szerint ez a lépés a tervezett nyugdíjreform ellen szervezett tiltakozások részeként történt. A munkabeszüntetés nemcsak a légiközlekedést érinti, hanem zavarokat okoz az országos tömegközlekedésben is.

A La Libre Belgique, a francia nyelvű belga napilap tudósítása szerint a belga szakszervezetek demonstrációt tartottak a brüsszeli igazságügyi palota előtt, hogy kifejezzék aggodalmukat a "tisztességes nyugdíjak védelme" érdekében. Ezen kívül országos sztrájkot hirdettek meg hétfőre, mivel úgy vélik, hogy a következő szövetségi kormány által javasolt nyugdíjreformok kedvezőtlen hatásokat gyakorolhatnak a nyugdíjhoz való hozzáférés feltételeire.

A szakértők aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy lehetséges, hogy a nyugdíjkorhatár emelkedni fog. Ráadásul a nyugdíjak összegének meghatározása a teljes szakmai életpálya figyelembevételével, nem csupán az utolsó négy év jövedelme alapján történne, ami véleményük szerint a nyugdíjak csökkenéséhez vezethet. Ez a helyzet nemcsak a nyugdíjba vonulás késlekedését eredményezheti, hanem a karrierjük végén járó dolgozók életkörülményeinek is kedvezőtlen irányú változásait hozhatja magával.

A megmozdulást szervező, szocialista beállítottságú belga FGTB szakszervezet közlése szerint mintegy harmincezren gyűltek össze és vonultak fel Brüsszelben a nyugdíjreform ellen tiltakozva. A brüsszeli megmozdulás résztvevőinek követelését támogatva Belgium számos részén tartottak figyelmeztető sztrájkot a közlekedés területén dolgozók mellett tanárok és tűzoltók is - közölték.

A dél-belgiumi Vallónia területén található Charleroi repülőtér körüli problémák a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér forgalmát is sújtják. Itt az induló járatok legalább egyharmadát törölték. A Brussels Airlines, Belgium nemzeti légitársasága hétfőn a járatainak több mint 50%-át eltörölte, mivel a repülőtéri poggyászkezelő cégek munkatársainak jelentős része nem jelent meg a munkahelyén – tájékoztat az MTI.

A beszámoló szerint a brüsszeli rendőrség jelentős forgalmi dugókról számolt be a belga főváros több pontján is. A rendőrség nem javasolja az autózást Brüsszelben, mivel - mint kiemelték - a tömegközlekedés zavarai miatt a haladás nagyon korlátozott.

Az országos sztrájk jelentős fennakadásokat idéz elő a brüsszeli tömegközlekedésben, valamint az országos vasúti és buszközlekedésben is. A belga vasúttársaság (SNCB) hivatalos weboldalán tudatta, hogy a nagyvárosokat összekötő vonatoknak csupán körülbelül egyharmada közlekedik, míg a regionális járatoknál ez az arány csaknem 20 százalékra csökkent. Ráadásul egyes vonalakon teljesen leállt a vonatforgalom. A vasúti munkabeszüntetés vasárnap este 10 órakor vette kezdetét, és hétfő este 10 óráig tart.

Related posts