Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer mégis eljutok az edzőterembe, de ma a napom legfényesebb pillanata a következő öt dolog, amiért annyira megszerettem ezt a helyet.

Ahhoz, hogy megtekinthesse a videót, kérjük, engedélyezze a JavaScript funkciót, vagy válasszon egy HTML5 videók lejátszását támogató böngészőt.

A testnevelésórák megalázó pillanatai – amikor mindig az utolsóként válogattak a csapatokba, vagy amikor a tanárom hangosan kiabált velem, mert nem tudtam átütni a labdát a röplabdaháló fölött – még felnőttként is kísértenek. Mélyen meg voltam győződve arról, hogy nem tartozom a "sportos típusok" közé, és a konditermek világa, ahol mindenki magabiztosan és izmosan mozog, és lenéző pillantásokkal méregeti az újoncokat, számomra egyszerűen elérhetetlennek tűnt. Az a belső félelem és szorongás, amely az évek során felhalmozódott, megnehezítette, hogy átlépjek a saját határaimon.

A segítő szándék végül legyőzte a bennem lévő félelmeket. Egy közeli barátom, aki rendszeresen látogatta az edzőtermeket, éppen komoly megpróbáltatásokkal küzdött: súlyos depresszióval és szorongással. A gyógyszerek és a terápia mellett úgy tűnt, hogy a mozgás is pozitív hatással van rá, de érthető okok miatt nehezen tudta rászánni magát, hogy elinduljon. Ekkor úgy döntöttem, hogy támogatom őt, és edzőtársává váltam. Együtt kezdtünk el járni a konditerembe, ahol türelemmel és némi humorral fűszerezve tanított meg a bemelegítő és nyújtó gyakorlatokra, valamint az egyes gépek helyes használatára. Ennek a közös utazásnak köszönhetően most már heti többször is ellátogatok az edzőterembe, gyakran egyedül, és ez lett a napom egyik legkedvesebb pillanata. Hogy miért? Öt különböző okom is van rá!

Végre eljött az idő, amikor önmagamra összpontosíthatok.

Az edzőtermi időszakom számomra szinte szentély. Olyan ritka és értékes pillanat ez a napban, amikor elvonulhatok a világ zajától, és nem kell mások elvárásainak megfelelnem. Ilyenkor nem rohanok, nem osztom meg a figyelmemet több dolog között – csupán magamra összpontosítok. A mozgás során egyre inkább érzem, hogy jót teszek a testemnek, és ez a jótékony hatás a lelkemre is kihat. Minden egyes végrehajtott gyakorlat egy kis győzelem számomra. Nem másokhoz viszonyítom magam, hanem a saját határaimhoz és fejlődésemhez. És ez az érzés, hogy a saját utamat járom, igazi felszabadultságot ad.