Putyin igyekszik elcsábítani Trumpot, aki egyre inkább közelít Ukrajnához.
Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, 2025. augusztus 6-án találkozik Steven Witkoffal, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával a Kreml falai között. A találkozóról készült felvételt Gavriil Grigorov készítette, amely az Szputnyik Pool és az EPA / MTI támogatásával készült.
Két nappal az Oroszországnak szánt, kezdetben 50, majd 12 napra csökkentett türelmi idő lejárta előtt Donald Trump Moszkvába küldte megbízottját, hogy próbálja meg rábírni az orosz elnököt valamilyen engedményre az Ukrajna elleni konfliktus lezárása érdekében. A diplomáciai missziót a múlt nélküli ingatlanmilliárdos, Steve Witkoff vezeti, aki Trump barátjaként és golfpartnereként került a politikai színtérre. Eddig azonban nem tudott számottevő eredményt felmutatni. Cserébe viszont számos, a Kreml számára kedvező nyilatkozatot tett, amelyek lényegében csak megerősítették Vlagyimir Putyint abban a meggyőződésében, hogy a tűzszünet helyett inkább növelni kell a háború intenzitását Ukrajna ellen. Az üzenet világos: az Egyesült Államok akár bele is törődhet az orosz terjeszkedésbe, és Ukrajnát is arra készíthetik, hogy ezt elfogadja.
Witkoff három órán át tartó megbeszélését konkrétumok nélkül, de mindkét oldal eredményesnek mondta, bár az eddigiek alapján inkább Putyin tudott hasznot húzni belőle: miközben Trump egyre többször kritizálja őt, az orosz elnök Witkoffon keresztül jelezte, kész a közvetlen tárgyalásra. Mire a Fehér Ház azonnal szervezni kezdte az elnöki találkozót, amit már akár a jövő héten össze is hozhatnak. Persze az eddigi kanyarokat ismerve ez még kútba eshet, de az a tény, hogy Trump idei beiktatása óta létrejöhet az első ilyen találkozó, ráadásul a Kreml kezdeményezésére, az mindenképp Putyint erősíti, pedig az elmúlt hónapok egyértelműen azt mutatták, hogy Trump csalódott az orosz elnökben és ezért az orosz-ukrán háború lezárásához vezető utat ő is egyre inkább Ukrajna támogatásában látja.
Ez a folyamat az utóbbi hónapok során érte el a csúcspontját. Trump már május végén kifejtette véleményét, miszerint Putyin megőrült, és felesleges mértékben fokozza a háborús helyzetet. Augusztus elején bejelentette, hogy két nukleáris töltettel ellátott tengeralattjárót irányított Oroszország közelébe, miután Dmitrij Medvegyev – aki a Kreml egykori liberális szószólója volt, de mára már szélsőséges nézeteket valló politikussá vált – figyelmeztette Trumpot az orosz nukleáris arzenál erejére. Trump válasza inkább elvi síkon mozog, hiszen gyakorlati hatása nem túl jelentős, tekintettel arra, hogy az orosz területek lényegében bárhonnan elérhetők a 7800 kilométeres hatótávolságú rakéták számára, így különösen nem indokolt a tengeralattjárók átvezénylése.
Nem egészen világos, miért éppen most figyelt fel az amerikai elnök az orosz nemzetbiztonsági bizottság élén álló, eddig aktívan kommentáló elnökhelyettesre. Mindazonáltal ez jól tükrözi, mennyire megváltozott a világ Trump elnöksége óta. Emlékezzünk vissza, hogy elnökjelöltként még arról beszélt, milyen könnyedén képes lenne lezárni az orosz-ukrán konfliktust, hiszen rendkívül jó kapcsolatot ápolt Putyinnal.
A következő hónapok épp ezért megerősítették Putyint abban, hogy a Kreml nagyot nyert Trump visszatérésével, hiszen az amerikai elnök látványosan bizalmatlan volt Ukrajnával. Első lépései között volt az amerikai támogatás alapos megvágása, és jelzésértékű volt, hogy az agresszió elszenvedőjét, Ukrajnát okolta a háborúért. Volodimir Zelenszkij elnököt pedig egyenesen diktátornak nevezte, aki választást sem hajlandó tartani. Ez tökéletesen egybevágott az orosz narratívával, amely szerint Zelenszkij nem is legitim elnök. Más kérdés, hogy a háború közepén, több millió menekülttel sújtva, területének ötödétől megfosztva hogyan is lehetne választásokat tartani.
A személyeskedő ellenszenv február végén csúcsosodott ki, amikor Trump és alelnöke, J. D. Vance fogadta Zelenszkijt a Fehér Házban, ahol a máskor formális csevegés kiabálós veszekedésbe torkollt a kamerák előtt, meghiúsítva ezzel annak az egyezménynek az aláírását is, amely hozzáférést biztosított volna az amerikaiaknak az ukrajnai nyersanyagokhoz.
Oroszország eközben fokozta a nyomást a fronton, amelyet áttörni ugyan nem tudott, de arra képes volt, hogy apró lépésekben hátrább szorítsa az ukrán védelmi erőket. Igaz, az orosz erők is nagy veszteségeket szenvedtek, és eredeti céljaiktól a villámháborúnak tervezett harcok negyedik évében is messze voltak. Ukrajna ellenáll, az ezer kilométernél is hosszabb frontvonal nem omlott össze, a kormány nem menekült el. Mégis, úgy érezhették, hogy az idő nekik dolgozik, mert az amerikai támogatás leállításának lehetőségével Ukrajna kimerülése beláthatóbb közelségbe került.
A Kreml számára kedvező volt az amerikai elnök hozzáállása a transzatlanti kapcsolatokhoz, hiszen nyíltan bírálta a NATO európai tagjait, sürgetve őket, hogy vállaljanak nagyobb felelősséget saját védelmük érdekében. Ezzel párhuzamosan meglebegtette, hogy az Egyesült Államok esetleg nem biztosítaná továbbra is az atomernyőt Európa fölött. Ezen kívül láthatóan feszültséget okozott, hogy a NATO és az EU szinte teljes egésze – Magyarországot és részben Szlovákiát kivéve – továbbra is határozottan támogatta Ukrajna ügyét.
Oroszország számára nem volt szükség engedmények megfogalmazására, mégis jelentős előnyökhöz jutott Trumptól: az európai szövetségesek és Ukrajna figyelmen kívül hagyásával közvetlen tárgyalásokba kezdett Oroszországgal. Ezzel Putyinék megerősíthették saját narratívájukat, amelyet Orbán Viktor is gyakran hangsúlyoz: Ukrajnában valójában egy proxyháború zajlik, ahol a Nyugat Oroszországgal harcol, és a konfliktus lezárása csak orosz-amerikai direkt tárgyalások révén lehetséges.
Trump azt is felvetette, hogy Oroszország akár meg is tarthatja a megszállt ukrán területeket, és így olyan szereplőként léphet fel, amely a globális konfliktusokban, például a Közel-Keleten, a megoldások előmozdításában is részt vehet. Ennek ellenére Oroszország végül keveset nyert ebből, hiszen az ukrajnai háború minden erejét leköti. Idén már nem volt képes megvédeni a 2015-től közel egy évtizeden át életben tartott Aszad-rezsimet Szíriában, és lényegében semmilyen hatékony lépést nem tudott tenni Irán érdekében sem, amelynek atomfegyver fejlesztését célzó nukleáris létesítményeit Izrael és az Egyesült Államok bombázta.
Az Izrael létét ellenző síita teokratikus rezsim mozgásterét jelentősen beszűkítette a szír rezsim összeomlása, valamint az a tény, hogy Izrael 2024-ben gyors és hatékony lépéseket tett a Hezbollah ellen. A 2023. október 7-i tragikus esemény óta a szintén Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló, és Oroszországgal is együttműködő Hamász gyakorlatilag elvesztette csapásmérő képességeit. Az izraeli katonai akciók, amelyek a Gázai övezetben zajlottak, súlyos humanitárius válságot idéztek elő a kétmilliós palesztin lakosság számára.
Trump 2025 elején Oroszországra vonatkozó elvárásai a közel-keleti rendezésben Witkoff felemelkedésével váltak nyilvánvalóvá. Eredetileg közel-keleti megbízottként indult, de idővel ő lett a közvetítő Trump és Putyin között, háttérbe szorítva a katonai és diplomáciai tapasztalattal rendelkező Keith Kelloggot. Kellogg, aki az orosz-ukrán ügyekért felelős különmegbízott volt, immár csak ukrán kapcsolatokért felelt, ami kedvező fordulatnak számított az oroszok számára. Míg Kelloggot ukránpárti nézetekkel vádolták, Witkoff a diplomáciában tapasztalatlansága ellenére szívélyesebben tudott viszonyulni Putyinhoz. Trump, aki a világpolitikát üzleti megállapodások keretein belül szemlélte, mindenáron békét, vagy legalább tűzszünetet kívánt elérni Oroszország és Ukrajna között – talán azért is, hogy Európa helyett jobban a Kínával való kapcsolatokra összpontosíthasson.
Fél évvel hivatalba lépése után azonban világossá vált számára, hogy a kitűzött céljait nem tudta megvalósítani, és egyre inkább felismerte, hogy az igazi gátat Putyin jelenti, nem pedig az a Zelenszkij, akit már Trump is "jó srácnak" titulált.
A tárgyalások, amelyek az amerikai-orosz viszony rendezésére irányultak, nem hoztak kézzelfogható eredményt, akárcsak az oroszok által kezdeményezett orosz-ukrán megbeszélések, amelyekben Ukrajna csupán az Egyesült Államok nyomására vett részt. Az Isztambulban lebonyolított három találkozó gyakorlatilag két nagyobb fogolycserére korlátozódott, holott hasonló események korábban is megtörténtek. Putyin elutasította Trump javaslatát egy feltétel nélküli, 30 napos tűzszünetre, ehelyett csak korlátozott mértékű, az infrastruktúrát érintő támadások felfüggesztésére és egy rövid, húsvéti tűzszünetre volt hajlandó, ezzel lényegében lesöpörve Trump egyre visszafogottabb törekvéseit is.
Hiába került le az asztalról Ukrajna NATO-tagsága - amelyet hangosan ellenez a magyar kormány, ahogyan az EU-tagságot is, miközben az is egy több évig tartó, a háború után lezáruló és tagországi vétóval megakasztható folyamat lenne -, Oroszország továbbra is azon okok felszámolását követelte, amivel annak idején Ukrajna lerohanását indokolta. Vagyis nem csupán Ukrajna területéről van szó, Putyin az idő kerekét forgatná vissza. 2021 decemberében, a háború megindítása előtt két hónappal megfogalmazott tézisei szerint a NATO-nak vissza kéne vonnia erőit az 1997 előtti határain túlra, vagyis vonuljon ki a keleti bővítéssel csatlakozott országok, így Magyarország területéről is. Ez nyilván nem valósul meg, de az, hogy Oroszország sem ettől, sem attól nem állt el, hogy Ukrajnát lényegében teljesen az érdekszférájába vonja mind Trump gyors békéhez fűzött reményeinek megalapozatlanságát mutatják.
Közben a februári kiabálásban még elmaradt szerződést is aláírta Zelenszkij és Trump az ásványkincsek közös kitermeléséről, ami alapján - egyelőre inkább elvben, mint a gyakorlatban - az amerikai elnök felmutathatta, hogy a költségvetésből finanszírozott támogatás helyett piaci alapokra helyezik az együttműködést Ukrajnával. Ezután a két államfő Ferenc pápa temetésén tartott egy gyors találkozót, ami az azóta történtek alapján sokat javított a két ország viszonyán.
Valóban, a Trump-féle retorika szerint érdemes értelmezni a dolgokat, hiszen a helyzet meglehetősen körülményes. Júliusban ugyanis egy rövid időre leálltak a Joe Biden elnöksége alatt jóváhagyott katonai szállítmányok, de ez a csupán néhány napig tartó szünet nem gyakorolt olyan drámai hatást Ukrajnára, mint a márciusban bekövetkezett hírszerzési támogatás és műholdas adatszolgáltatás leállása. E két tényező nélkül az ukrán védelem nem tudta kellően figyelemmel kísérni az orosz frontvonal mögötti csapatmozgásokat, ami lehetőséget adott Oroszországnak arra, hogy a 2023 nyara óta egyetlen sikeres területszerző ukrán akciót, a kurszki betörést, felszámolja.
A júliusi leállás után Trump nem csupán a korábbi rakományok eljuttatását tette lehetővé, hanem azt is jelezte, hogy Ukrajna újabb Patriot rakétákra számíthat. Továbbá, az Egyesült Államokból piaci alapon is érkezhetnek fegyverek Ukrajnába, amelyeket részben a NATO európai tagállamai vásárolnak meg, hogy támogassák az orosz megszállás ellen folytatott védekezést.
Az események egyre inkább összhangba kerülnek azokkal az elképzelésekkel, amelyeket az európai országok többsége vall, miközben Orbán Viktor kormánya eddig Trump "békepártiságát" a "háborúpárti" narratívával szemben állította. Az orosz retorika fenntartása egyre komolyabb kihívás elé néz, különösen, mivel Trump egyre világosabban Putyint jelöli meg a béke fő akadályaként. Ennek következtében Oroszországot újabb szankciókkal fenyegeti, ráadásul ezúttal nem közvetlenül, hanem a megmaradt piaci lehetőségeiket célozva.
A nyugati szankcióktól sújtott Oroszországnak eleinte jól jött Trump globális vámháborúja is, amely némiképp elterelte a figyelmet az orosz-ukrán háborúról és erősítette az ellentéteket az Egyesült Államok és szövetségesei között is. A vámháború gazdasági haszna vitatható, erről itt olvashat bővebben, de a nyugati kapcsolatoktól javarészt elvágott orosz gazdaságot kevésbé érintette, hiszen ha kevésbé jövedelmezőn is, mint 2022 előtt, kereskedelmi kapcsolatait sikerült átstrukturálnia és Kínában, Indiában növekvő piacot talált a nyersolajának is.
Trump most újabb, másodlagos vámok bevezetését fontolgatja, ahol a hazai piac védelme és Putyin tűzszüneti törekvése összefonódik. A volt elnök olyan országokra is büntetővámot szeretne kivetni, akik üzleti kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal. Első lépésként szeptember 17-től Indiát sújtotta egy 50%-os különvámot kivetve, mivel az ország nem volt hajlandó leállítani az orosz olaj vásárlását. Trump a kőolaj mellett a fegyverimport ügyét is felhozta: "Katonai felszereléseinek döntő többségét még mindig Oroszországból szerzi be, és Kína után ő az orosz energia legnagyobb vásárlója, miközben mindenki azt akarja, hogy OROSZORSZÁG LEÁLLJON AZ UKRAJNÁBAN TÖRTÉNŐ GYILKOLÁSSZAL - EZ EGYSZERŰEN NEM HELYES!" - írta szokásos nagybetűs stílusában.
Ez a lépés közvetlen hatással van az orosz gazdaságra. Az indiai állami olajfinomítók már aktívan kutatják az alternatív forrásokat, míg Szaúd-Arábia máris fokozta a kitermelését.
Az orosz vezetés számára ez a helyzet nyilvánvalóan érzékeny pontot érint, ami két dologból is kiderül. Először is, meglehetősen visszafogottan reagáltak Trump azon kijelentésére, miszerint két tengeralattjáróját Oroszországhoz közelebbi helyszínre irányítja. Az orosz elnök szóvivője csupán annyit válaszolt, hogy a külpolitikai irányvonalat mindig az elnök határozza meg, ezzel jelezve, hogy nem Medvegyev az, akinek Trump megjegyzését szánták. Másodsorban, nem sokkal később azt is kifejezték, hogy szívesen látnák Moszkvában Witkoffot, ami újabb jelzés a nyitottságukra.
A Kreml talán kalkulálhatott azzal, hogy Trump blöfföl, de az Indiával szemben kiadott rendelet nem erre utal. Ennek ismeretében kérdés, mit kínálhatnak, amit a bizalmatlanságának és Putyinnal szembeni csalódottságának hangot adó Trump érdemi javaslatnak, nem pedig időhúzásnak lát. Az orosz elnök eddig az utóbbit választotta. Elemzésekben felmerült, hogy az orosz fél légi tűzszünetet javasolhat - ez az intenzív orosz dróntámadások ismeretében érdemi ajánlat lehet Ukrajna számára is, bár Oroszországnak is előnyös, elvégre Ukrajna is hajt végre dróntámadásokat orosz területen. A gyakorlatban azonban ez messze van a valódi tűzszünettől és így a frontvonalakon Oroszország továbbra is nyomás alatt tartja Ukrajnát, most leginkább Donyeck megye maradékának bekebelezését célozva.
Trumpnak egy találkozó akkor lehet igazán sikeres, ha valódi fegyvernyugvást eredményez, amely nem csupán átmeneti megnyugvást biztosít Ukrajnának, hanem megakadályozza, hogy újabb orosz támadások készüljenek elő. Minden egyéb forgatókönyv esetén Putyin lesz a nyertes a közvetlen tárgyalások során.
