Pedro Almodóvar belépett az eutanázia vitájába – Mandiner.
A híres spanyol filmes mester legújabb alkotásában, A szomszéd szobában, az elmúlással való szembenézés mély és személyes aspektusait tárja fel. A film intim hangvételű, ám a két kiváló színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore ellenére, a várt katarzis sajnos elmarad. A november 28-tól a mozikba kerülő mű így csupán lábjegyzetként szerepel Almodóvár már eddig is lenyűgöző életművében.
Német Dániel, a Magyar Krónika magazin munkatársának írása egyedi stílusban: Német Dániel, a Magyar Krónika magazin elkötelezett munkatársa, különleges nézőpontból közelíti meg a legfrissebb eseményeket és társadalmi jelenségeket. Cikkeiben a mélyreható elemzés és a gondolatébresztő kérdések találkoznak, ami lehetővé teszi az olvasók számára, hogy új fényben lássák a körülöttük zajló világot. Dániel mindig keres valami különlegeset, ami túlmutat a felszínen, és arra ösztönzi olvasóit, hogy gondolkodjanak el a tények mögött rejlő összefüggéseken. Az írásai nem csupán informálnak, hanem inspirálnak is, így teret adva a vitának és a párbeszédnek.
Pedro Almodóvar idén ünnepli a hetvenötödik születésnapját, és több mint négy és fél évtizede varázsolja el a világot filmjeivel. Bár sokan szégyennek tartanák, hogy pályafutása alatt csupán egyszer, a 2002-es „Beszélj hozzámmal” című filmért nyert Oscart – ráadásul forgatókönyvíróként, nem rendezőként –, a 174 nemzetközi díj, amelyet bezsebelt, bőven bizonyítja kreatív zsenialitását. Almodóvar sok híresség, köztük Antonio Banderas és Penélope Cruz karrierjének elindításában is kulcsszerepet játszott. Ennyi idő elteltével és ekkora életművel a háta mögött természetes, hogy az ember elgondolkodik az elmúlásról. Azonban a legújabb filmjei alapján nem tűnik úgy, hogy Almodóvar a kiégés szélén állna, ellentétben például Woody Allen legutóbbi évtizedbeli munkáival. Az idei Velencei Filmfesztiválon debütáló „A szomszéd szoba” nemcsak a rendező pályafutására jellemző motívumokat idézi fel, hanem újfajta megvilágításba is helyezi azokat, friss és izgalmas perspektívát kínálva a nézőknek.
A történet középpontjában két gyerekkori barát, Martha (Tilda Swinton) és Ingrid (Julianne Moore) áll, akik az élet viharai miatt elszakadtak egymástól. Amikor New York vibráló utcáin újra találkoznak, a múlt emlékei és a jelen súlya egyaránt rájuk nehezedik. Martha súlyos betegségben szenved, és ezzel a tudattal képes végiggondolni, hogyan szeretne búcsút venni az élettől: méltósággal és békében. Elhatározza, hogy egy eutanáziatablettát rendel a sötét weben, és az utolsó napjait egy eldugott, gyönyörű vidéki házban tölti, ahol a múltja emlékei nem zaklatják. Ingrid, akit a barátságuk és a lojalitás motivál, készségesen csatlakozik Marthahoz ebben a különleges időszakban. Martha mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa barátnője védelmét, így gondoskodik róla, hogy Ingrid ne kerüljön jogi bajba az öngyilkosságban való segédkezés miatt. Ez a történet nem csupán a barátságról és a végső búcsúról szól, hanem a választás szabadságáról és a méltóságról is, miközben Martha és Ingrid újra felfedezik egymást az utolsó közös napjaik során.
A film középpontjában a gyászfeldolgozás folyamata áll, de ezúttal nem a gyászolók, hanem a haldokló perspektívájából vizsgálja a témát. Martha eleinte makacsul elutasítja a valóságot, hogy a végső búcsúval kellene szembenéznie – ezt a pozitív orvosi visszajelzések is táplálják benne. Ahogy azonban megjelennek a kísérleti kezelések, és némi hezitálás után, viszonylag gyorsan elérkezik az elfogadás pillanata. Bár a hosszú és fájdalmas terápiák során talán lenne egy csekély esélye a gyógyulásra, Martha végül úgy dönt, hogy átveszi az irányítást saját sorsán. Békét köt az elmúlás gondolatával, és elkezdi értékelni az élet apró, de jelentős örömeit, amelyekre korábban, karrierista életmódja miatt, alig figyelt.
