A pánik és a demokratikus értékek összefonódása egy izgalmas és komplex téma, amely számos aspektust magába foglal. A pánik, mint érzelmi állapot, gyakran felerősödik a társadalmi feszültségek, politikai instabilitás vagy gazdasági válság idején. Ilyen he

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/tudomany/951123-951123/

Az előadás helyszíni riport formájában zajlott, rendkívül élethű atmoszférával. Sokan azt hitték, hogy New Yorkot valóban marslakók támadták meg, és pánikszerű menekülés vette kezdetét a város utcáin. A következő napokban a bulvárlapok szenzációhajhász címsorokkal számoltak be többmilliós tömegpánikról, öngyilkosságokról, karambolokról és lövöldözésekről. Később azonban kiderült, hogy bár valóban volt pánik, a valóság messze nem volt olyan drámai, mint ahogyan azt a hírek bemutatták; sok esetben a valóság eltúlzott verziója került a középpontba.

A politikacsinálók hamar felismerték, amit már az ókorban is tudtak, hogy érdemes az emberekben félelmet kelteni, mert így könnyebb rajtuk uralkodni. Felhasználható a félelemkeltés üzleti reklámokban is, például gyógyszerek népszerűsítésénél. Egyetlen rádióműsor hatása azonban legfeljebb pár napig tarthat. Ha szeretnénk tartósan fenntartani a pánik hangulatot, naponta újra meg újra ismételgetni kell, minél hitelesebb módon, hogy az emberek nagy része számára hihető legyen.

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb globális pánikját a klímakatasztrófa körüli félelem keltette, amelyhez hatékony politikai támogatás is párosult. Az ijesztgetés nem újkeletű jelenség; már az 1970-es években is azt hangoztatták, hogy egy újabb jégkorszak küszöbén állunk. Ez a rémhír azonban nem terjedt el a vasfüggöny mögötti országokban, és a kommunikációs stratégiája sem volt elég meggyőző. A kelet-közép-európai rendszerváltások időszakában viszont megváltozott a helyzet: innentől kezdve a klímaváltozásra vonatkozó propaganda minden eddiginél drámaibb hívásokkal riogatta a közvéleményt, a katasztrofális felmelegedés elkerülésére összpontosítva. Az államok hatalmas klímavédelmi és zöldenergia-programokat indítottak, mindezt az adófizetők pénzéből finanszírozva. Ennek következményeként a versenyképesség drámai mértékben csökkent az Európai Unió területén, miközben a zöld beruházásokba befektető pénzügyi spekulánsok jelentős nyereségeket könyvelhettek el.

Ha azt kérdezzük, milyen formában nyilvánul meg a politikai "rásegítés", érdemes idézni néhány példát: 2004-ben a Pentagon egyik nyilatkozata arról szólt, hogy a klímaváltozás elpusztíthatja az emberiséget. 2008. december 14-én Al Gore úgy nyilatkozott egy németországi TV interjúban, hogy 2014-ig az északi sarkvidéken a jég teljesen el fog olvadni. A 2009-es év már a nyilatkozatok éve volt.

A nyugati világ politikai vezetői egyfajta versenyt indítottak, hogy ki tudja a legmegdöbbentőbb jóslatot tenni. Peter Waldhams professzor a Nature című tudományos folyóiratban azt állította, hogy az Arktisz, más néven az északi sarkvidék, 2015-re teljesen jégmentessé válik. Károly herceg egy kicsit optimistább megközelítést képviselt, és azt mondta, hogy még nyolc év áll rendelkezésünkre, hogy megmentsük bolygónkat. Az igazi „aranyérmes” nyilatkozat azonban Gordon Brown brit miniszterelnök nevéhez fűződik, aki drámai módon kijelentette, hogy mindössze 50 napunk maradt a Föld megmentésére.

A pánikkeltő nyilatkozatok sorozata ezzel sem ért véget.

2013-ban az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete (US Navy) adott ki nyilatkozatot arról, hogy az Arktisz 2016-ig lesz jégmentes. 2014-ben pedig Laurent Fabius francia külügyminiszter állította, hogy már csak 500 napunk van a klímakáosz elkerülésére. Érdemes még megemlíteni Károly hercegnek a Commonwealth vezetőihez intézett beszédét, amely 2019-ben hangzott el arról, hogy csak 18 hónapunk van a Föld megmentésére, ezért sürgősen ki kell dolgozni a következő évtized cselekvési ütemtervét, mert ha elmulasztjuk, ki fog pusztulni az emberi faj.

Szép számmal idézhetnénk hasonló nyilatkozatokat a main-stream vonalhoz felzárkózó hazai politikusoktól is, ezt azonban itt és most udvariasságból nem kívánjuk részletezni. További részletek: https://klimarealista.hu/klimaprognozisok-ot-evtizeden-at-baklovesek-mellefogasok-alaptalan- panikkeltes-ot-evtizeden-at/

Azonban ez még nem elegendő. Az emberek többségének racionális érvekkel való meggyőzése, még ha azok logikusnak is tűnnek, gyakran kudarcra van ítélve – főleg, ha politikai forrásból származnak. Olyan látványos eseményekre van szükség, amelyek képesek heves érzelmeket és indulatokat ébreszteni. És természetesen, ilyen szempontból sem volt hiány a történésekben.

Érdemes felidézni a szívszorító történetet a szerencsétlen jegesmedvéről, aki tehetetlenül hánykolódik egy olvadó jégtáblán, miközben a kis bocsok otthon, kétségbeesetten kérdezgetik, miért nem tér haza az édesanyjuk. Nem meglepő, hogy ilyenkor az elkötelezett klímavédők haragja elszabadul, és csoportokba verődve elindulnak, hogy a múzeumokban megmutassák, mennyire fontos számukra a Föld védelme. A dühükben paradicsomlével locsolják le az útjukba kerülő értékes műalkotásokat, festményeket és szobrokat, próbálva felhívni a figyelmet az éghajlatváltozás súlyos következményeire.

Bár első pillantásra puszta véletlennek tűnhet, hogy a jegesmedve propagandája éppen a Mistral-Hungaria utazási iroda megszűnése előtt érte el csúcspontját, figyelemre méltó, hogy a cég honlapján ekkor jelent meg egy kanadai jegesmedve-szafari reklám. A hirdetésből kiderül, hogy a jegesmedve-vadászat nem más, mint a gazdagok játéktere. A tavaszi és őszi elő- és utószezonban egy háromhetes jegesmedve-vadászat ára 32.500 kanadai dollár, ami magába foglalja az utazási költségeket, a luxus szálláshelyet és étkezést, a vadászati tréninget, valamint a kutyaszánok, csónakok és fegyverek használatát, sőt, még a lőszer biztosítását is. A különleges élmény csúcspontja pedig egy fél tonnás jegesmedve kilövésének lehetősége, amelynek trófeáját a vadász büszkén viheti haza. Nyáron azonban, a vadászati főszezonban, a belépő ár 20.000 kanadai dollárral nő, ami még inkább megszűri ezt a különleges vadászati élményt a hétköznapi emberek számára.

Felmerül a kérdés, hogy ha a jegesmedvéket ennyire védeni szükséges, akkor miért van szükség a vadászatukra? Az említett reklámban az is elhangzik, hogy a jegesmedve a sarkkör csúcsragadozója, ami azt jelzi, hogy jelentős szerepe van az ökoszisztémában. Érdekes megjegyezni, hogy ezek a lenyűgöző állatok nem csupán a hó és jég birodalmában élnek, hanem inkább a szárazföldön, különösen a tengerpart közelében és a parthoz közeli kisebb szigeteken találkozhatunk velük. Fő táplálékuk a fókák, de nem vetik meg a nagyobb halakat és a vízi madarakat sem. A tavaszi olvadás idején a jegesmedvék számára különösen kedvező körülmények adódnak, hiszen az úszó jégtábla remek megfigyelőhelyet biztosít számukra. Itt, a jég szélén türelmesen várakozva figyelik, mikor bukkannak fel a vízben a fókák. Amint lehetőség nyílik, a medve egy gyors ugrással merül a vízbe, hogy elkapja a zsákmányát. Ez a látványos vadászati technika a túlélésük kulcsa, de vajon miért éppen ezeket az állatokat célozzák meg?

Egy másik honlapról azt is meg lehetett tudni, hogy a sarkvidéki jegesmedvék létszáma az 1960-as években mindössze 5-6 ezer körül lehetett, mai létszámukat viszont már legalább 20 ezerre becsülik. Amilyen mértékben szaporodnak a jegesmedvék, olyan mértékben csökken a fóka állomány. Ha így megy tovább, a sok medve előbb- utóbb az összes fókát felzabálja. Már most is előfordul, hogy az emberre is veszélyes jegesmedvék lakott területen keresnek élelmet, kukákat felborogatva.

Sajnálom, de nem tudom megnyitni a külső linkeket vagy weboldalakat. Viszont szívesen segítek egyedi szöveget alkotni a jegesmedvékről és a populációjukról. Kérlek, írd le, mit szeretnél hangsúlyozni, és milyen stílusban!

Mindezek fényében a globális pánik keltés szakszerűen és zavartalanul zajlik, amelynek következtében, különösen a nyugati országokban, egy még nálunk alig ismert új fogalom bukkant fel a pszichiátriai szakirodalomban: a klímadepresszió. Ezt a kifejezést Eric Pooley 2011-es "Klímaháború" (The Climate War) című könyvében vezette be, és azóta egyre szélesebb körben elterjedt.

A klímadepresszió egyfajta öko-szorongás, a klímaváltozással kapcsolatos aggodalom, reménytelenség, illetve az Amerikai Pszichológiai Társaság definíciója szerint "a környezeti végítélettel szembeni folyamatos félelem." Bár az amerikai pszichiáterek egyelőre még nem tekintik külön kóreset típusnak, azonban elfogadják, hogy valóban létező betegségről van szó, amit mégis csak érdemes lenne hivatalosan is külön kategóriaként kezelni. Előfordulnak ugyanis valóban súlyos esetek, amikor a klímaszorongás hatására a beteg elszakadhat a valóságtól, hallucinációk léphetnek fel, és öngyilkossági késztetés is kialakulhat.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint a tinédzserek aggódnak leginkább a bolygó sorsa, valamint a saját jövőjük miatt. A klímadepressziót a bűntudat is erősíti, az érzés, hogy a katasztrófát mi magunk idézzük elő.

A fiatal szülők szívét mély aggodalom tölti el a megszületett gyermekek jövője miatt. Sokuk számára világos, hogy a gyerekek olyan környezetben nőhetnek fel, amely tele van szenvedéssel és nehézségekkel. Ez a kilátástalan helyzet sokakat arra késztet, hogy elhalasszák a családalapítást, hiszen nem mernek több gyermeket hozni ebbe a pusztulásra ítélt világba.

Az öko-gyász (eco-grief) egy különös pszichológiai jelenség, amely azoknak a lelki állapotát tükrözi, akik mélyen fájlalják a Föld sorsát. Ez a gyászérzés a bolygónk jövője miatt keletkezik, mivel sokan úgy vélik, hogy az emberi tevékenység következményeként az élőhelyeink elpusztulnak, és a végső megsemmisülés elkerülhetetlen. A jelenség "szent könyve" David Wallace-Wells "A lakhatatlan bolygó" (The Uninhabitable Earth) című műve, amely sötét jövőképet fest a klímaváltozásról, arra utalva, hogy talán csak egy világméretű konfliktus tudná megállítani a globális felmelegedést, ám ennek ára a népesség drasztikus csökkentése lenne. Vannak azonban olyanok is, akik a "utánunk a vízözön" mentalitás jegyében próbálnak meg élni, élvezve az élet apró örömeit, amíg még van rá lehetőségük.

Olyanok is vannak, akik próbálnak tenni valamit a klímakatasztrófa elkerülésére, fákat ültetnek, összeszedik a szemetet az erdőben, összegyűjtik a használt műanyag kupakokat, nem használnak műanyag csomagolást, őstermelőktől vásárolnak, nem járnak autóval, vegán ételeket esznek, és még sorolhatnánk. Ilyen pótcselekvésekkel azonban nem lehet az éghajlatot befolyásolni. A valóban hasznos környezetvédelem, valamint a rendkívül költséges, értelmetlen és hatástalan "klímavédelem" két különböző dolog, a kettő között nincs semmilyen összefüggés, mondhatni beszélő viszonyban sincsenek egymással, még ha a main-stream média propaganda igyekszik is ezt a kettőt összemosni.