A ChatGPT megalkotta a magyarérettségi novellaelemzését és témakifejtő esszéjét, azonban a választott téma egy alternatív Örkény világába kalauzol minket. Ez a különleges megközelítés lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük, hogyan formálhatja át a valóságo

Örkény István groteszk és abszurd világa mindig is különleges fényben tűnt fel, és a "Meddig él egy fa?" című novellája tökéletes példája ennek a sajátos látásmódnak. A történet látszólag egy egyszerű, mindennapi esemény köré épül – egy fa kivágása –, ám mögötte mélyebb kérdések húzódnak meg, amelyek az élet és halál, a természet és történelem, valamint az egyén és a hatalom bonyolult viszonyát boncolgatják. A novella szerkezete ellenpontozó elemekkel van tarkítva, amelyek gazdagítják a mű jelentésrétegeit és fokozzák a groteszk hangulatot. A motívumok és az elbeszélésmód mesteri összefonódása nemcsak a történet mélységét emeli ki, hanem a valóság abszurditását is hangsúlyozza, ezzel rávilágítva a mindennapi élet tragikus ironikus vonásaira. Örkény művészete tehát nem csupán szórakoztat, hanem elgondolkodtat, és arra ösztönöz, hogy mélyebben átgondoljuk a körülöttünk lévő világot.

A novella kiindulópontja egy mindannyiunk által jól ismert szituáció: a főszereplő reggel, kávéját szürcsölve, az ablakból figyeli, ahogy a háza előtt álló öreg akácfa sorsa beteljesedik, és felfordul a talaj. Az esemény hirtelen hullámokat ver benne: nosztalgia ébred, hiszen a fa évtizedek óta a mindennapjainak része volt; tiltakozás fogja el, mert nem érti, miért kellett elbontani a természet e szimbólumát; értetlenség gyötri, hiszen a környezetváltozás hirtelen és fájdalmas; végül pedig beletörődik, hiszen az élet rendje nem ismer kegyelmet. Döntése mellett arra a kérdésre keres választ, hogy "Meddig él egy fa?" – de ez a kérdés messze túlmutat a konkrét fán, hiszen a fa mint jelenség, mint a természet örök körforgásának egy darabja, filozófiai és társadalmi dimenziókat nyit meg. Az elbeszélés így nem csupán a fák és az emberek kapcsolatáról szól, hanem arról is, hogyan viszonyulunk a múlthoz és a változásokhoz, amelyek körülvesznek minket.

A novella szerkezete markánsan kontrasztos elemekre épül: a fa és az ember, a természet és a történelem, az egyéni sors és a kollektív tapasztalat ellentétei folyamatosan párbeszédet folytatnak egymással. Az akácfa szimbolizálja az állandóságot, az élő múltat és a természet erejét, míg a favágók a változás, az erőszakos beavatkozás és a hatalmi döntések megtestesítői. A főszereplő visszaemlékezéseiben a fa több évtizedes életútja bontakozik ki: túlélte a háborút, a villámcsapást, és a szerelmi találkozások tanúja volt, végigkísérve a környék lakóinak életét. Ezzel szemben a favágók gépies, érzelemmentes munkája áll, ami mögött hiányzik a megértés vagy az empátia. Ők csupán a hivatalos utasítást végrehajtják; ez a racionalitás és az érzelem feszültsége is.

A fa motívuma tehát központi szerepet tölt be a novella jelentésének kibontakoztatásában. A fa nem csupán az élet és az idő múlásának szimbóluma, hanem egy olyan tanúja is az emberi történelemnek, amely túlélte a múlt viharait és tragédiáit, mégis elkerülhetetlenül szembesül a végzetével. E motívum a természet kitartását is megjeleníti: a fa átvészelte bombázásokat, szárazságokat, ám most, békeidőben, egy papíralapú döntés következtében pusztul el. Ez az ellentmondásos helyzet irónikus feszültséget teremt: míg a természet képes volt túlélni az emberi rombolást, végül mégis a bürokratikus gépezet, a racionalizált társadalmi rendszer válik a pusztítás eszközévé.

Az elbeszélésmód sajátos jellemvonása szintén fontos jelentésképző elem: a történetet egyes szám első személyben meséli az elbeszélő, akinek személyes emlékei szövik át a mondanivalót. Ez a narrációs technika intim, szívhez szóló atmoszférát teremt, és különösen hangsúlyozza a fához fűződő érzelmi köteléket. A novella első része szubjektív, nosztalgikus emlékekkel teli, míg a második felében egyre inkább megjelenik a groteszk elem: a főszereplő küzd azzal, hogy értelmezze és elfogadja a rá nehezedő eseményeket, de végül tehetetlenséggel szembesül. A történet zárása különösen abszurd: a főszereplő kényszeresen ismétli a kérdést, mintha ez lenne az egyetlen kapaszkodója: "Meddig él egy fa?" A kérdés válasz nélkül marad, így válik egy mélyebb, metafizikai dilemmává, amely túlmutat a konkrét események keretein.

Örkény a groteszk művészetének egyik legkiemelkedőbb magyar alakja, és ebben a novellájában mesterien alkalmazza az abszurd eszközeit. A humor és tragédia szövevénye, a látszólag jelentéktelen helyzetek felnagyítása, valamint azok metafizikai mélységekbe emelése mind-mind az abszurd irodalom sajátos vonásai. A novella nem kínál megoldásokat vagy vigasztalást; inkább provokatív kérdéseket fogalmaz meg: meddig tart az, ami számunkra igazán fontos? Milyen hosszú ideig őrizhetjük meg emlékeinket, és mi történik, ha a minket körülvevő világ könyörtelenül átalakul?

Összegzésként elmondható, hogy Örkény novellája nemcsak egy fa kivágásáról szól, hanem az emberi emlékezésről, az idő múlásáról, az értékek elmúlásáról is. Az ellenpontozó szerkezet, a szimbolikus motívumok és az egyéni elbeszélésmód mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Meddig él egy fa? ne csak egy szomorú történet legyen, hanem filozófiai kérdéseket felvető, gondolatébresztő alkotás."

Értelmezhetetlen

Németh Nikolett, az Eduline által megkérdezett magyartanár, úgy véli, hogy a ChatGPT által készített Örkény-novella elemzése nem nyújt értelmezhető perspektívát.

„Nem egészen értem, miről van szó. Lehet, hogy egy másik Örkényről van szó” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a mesterséges intelligencia által Örkény Istvánról közölt információk elfogadhatók, ám a novella értelmezése sajnos nem találja el a helyes irányt.

A témakifejtő esszére pedig az MI az alábbi megoldást készítette:

Történelem és irodalom: A múlt lenyomatai a művészet világában A művészet mindig is szoros kapcsolatban állt a történelemmel, hiszen a múlt eseményei és a társadalmi változások mély hatással vannak a kreatív kifejezés különböző formáira. Az irodalom, mint a gondolatok és érzések nyelvi megjelenítése, tükrözi azokat a korokat, amelyekben születtek, és élénk képet fest az emberi tapasztalat gazdagságáról. A történelmi események sokszor ihletet adtak íróknak, költőknek és művészeknek, akik műveikben feldolgozták a háborúk, forradalmak és társadalmi átalakulások hatásait. Ezek az alkotások nem csupán a múlt eseményeit idézik fel, hanem a kor emberi érzéseit, dilemmáit és vágyait is megragadják, így a művészet által újraélést nyernek a történelmi tapasztalatok. A hősök és antihősök, a sorsfordító döntések és a mindennapi élet apró örömei mind megtalálhatók az irodalmi alkotásokban, amelyek a történelem tükrében születnek. Az irodalom nem csupán a szórakozás eszköze, hanem egyúttal a múlt megértésének és újraértelmezésének is kulcsfontosságú eszköze. A művészet, legyen az festészeti alkotás, színházi előadás vagy irodalmi mű, lehetőséget ad arra, hogy a múlt rétegeit felfedezzük, és új perspektívákból vizsgáljuk meg azokat. A történelem és irodalom találkozása tehát nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem mélyebb megértést is a kultúránkról és az emberi létről.

A történelem és az irodalom szoros kapcsolatban áll egymással: az emberiség története, a mesék és elbeszélések szövegeiben ölt testet. Mióta csak léteznek történetek, azóta próbáljuk megérteni és újraértelmezni a múltunkat. Az irodalom nem csupán a fantázia birodalma; hanem egy tükör is, amelyben az emberi tapasztalatok – legyenek azok háborúk, forradalmak, társadalmi átalakulások vagy sorsfordító pillanatok – tükröződnek. A történelem irodalmi megjelenése azért válik különösen fontossá, mert formálja egyéni és közösségi emlékezetünket, és lehetőséget teremt arra, hogy az eseményeket mélyebben, emberi szempontból is megértsük.

A történelem irodalmi ábrázolása lehet pontos és megbízható, de sok esetben érzelmi töltettel bír, szubjektív perspektívát kínálva. Az irodalom nem csupán a tényeket örökíti meg, hanem mélyebb értelmet is ad nekik. Az események mögött emberi sorsok, fájdalmak és dilemmák húzódnak meg, amelyeket a történelem tudománya néha nem tud teljes mélységükben kifejezni. Az irodalom az emberi tapasztalatok középpontjába helyezi a történelmet, bemutatva, hogy az események milyen hatással vannak az egyes egyének életére és sorsára.

Az egyik legismertebb példa erre Arany János "Toldi" című elbeszélő költeménye, amely a középkori Magyarország világát idézi meg. Bár Arany műve nem konkrét történelmi eseményt dolgoz fel, hanem inkább a népköltészet hősi hagyományait eleveníti fel, mégis történelmi ihletésű. A középkor társadalmi rendje, az udvari élet, a nemesi erkölcsök mind megjelennek benne, és az idealizált, de konfliktusos hősi világon keresztül képet kapunk egy letűnt korszak emberképéről és értékrendjéről. Toldi alakján keresztül a magyarság múltja és erkölcsi hagyománya válik elbeszélhetővé.

A 20. század során a történelem drámai eseményei, mint a világháborúk, mélyen belevésték magukat az irodalom szövetébe. Radnóti Miklós "Töredék" című verse a második világháború rémségeit örökíti meg, különösen a munkaszolgálat embertelen viszonyait. E költemény a halál közelségében született, ami még inkább felerősíti hitelességét és megrázó erejét. Itt nem a harci cselekmények részletezése a lényeg, hanem az, ahogyan a háború képes eltüntetni az emberi méltóságot, az életet és a jövőt. A vers egyaránt tükrözi a személyes sorsot és a történelmi események súlyát, ahol a lírai én a történelem áldozataként szólal meg, megjelenítve a fájdalmat és a reménytelenséget, amely a múlt árnyékában él.

Kertész Imre "Sorstalanság" című regénye egy különleges nézőpontból közelíti meg a koncentrációs táborok borzalmait, egy fiatal fiú szemén keresztül. A regény egyediségét az adja, hogy a főszereplő nem lázad, nem ítélkezik, hanem inkább figyel, értelmez és alkalmazkodik a körülményekhez. Ez a megközelítés rendkívüli módon rávilágít a totalitárius rendszerek lényegére: arra, hogy a rendkívüli események miként válnak a mindennapok részévé, és hogyan tűnik el az egyén identitása egy abszurd világban. Kertész műve nem csupán a holokauszt emlékét őrzi, hanem elmélyülten foglalkozik az emberi identitás és a szabadság kérdéseivel is, mindezt gazdag történelmi kontextusban tálalva.

Végül említhetjük Závada Pál "Jadviga párnája" című regényét is, amely a 20. század első felének magyar történelmét - Trianontól a második világháborúig - egy család történetén keresztül mutatja be. A naplóformában írt mű személyes élményeken keresztül érzékelteti a nagy történelmi fordulatok hatását a magánéletre. A történelem itt nem háttér, hanem aktív alakítója a szereplők sorsának. A kollektív események és az egyéni érzések összeszövődnek, így a múlt eseményei nem elvont fogalmakként, hanem átélhető tapasztalatként jelennek meg.

Összegzésként megállapítható, hogy a történelem folyamatosan visszatérő forrása az irodalmi alkotásoknak. Az írók és költők feladata nem csupán az események egyszerű rögzítése, hanem azok mélyebb értelmezése és az emberi dimenziók feltárása is. Az irodalom képes arra, hogy a történelem szigorú tényeit érzékeny, árnyalt és személyes módon mutassa be. Így a múlt nem csupán emlékké válik, hanem tanulságos leckévé is az olvasó számára.

Nem gondolt arra, hogy különböző időszakokból kellett volna példákat felhoznia.

Ezt az MI által megírt esszét is kijavította számunkra a magyartanár, aki szerint ez ugyan jobban sikerült, mint a novellaelemzés, azonban a ChatGPT nem vette figyelembe, hogy példának 3-5 különböző korból származó szerzőt kellett volna részleteznie; Závada Péter, Kertész Imre és Radnóti Miklós ugyanakkor mind 20. századi.

"Felmerül ebben az esetben is, hogy mi lesz a javítókulcs szempontja, mi számít történelmi eseményeket bemutató műnek, ahol ténylegesen megjelenik valamilyen esemény, vagy az is, ahol csak körülmény" - mondta.

Ne hagyjátok ki a holnapi matekérettségi eseményét! Kövessétek figyelemmel nálunk, az Eduline oldalán!