Lengyelország területén egy katonai drón landolt, amely izgalmas kérdéseket vet fel a légvédelem és a technológiai fejlesztések terén.

Az ország védelmi minisztere úgy véli, hogy egy orosz provokációval néznek szembe.
A kelet-lengyelországi Osiny falucska közelében egy, a hatóságok által katonai eszköznek minősített drón zuhant le, amely súlyos károkat okozott, mivel felperzselt egy kukoricaföldet - számolt be róla a Reuters.
A helyszín körülbelül 100 kilométerre található az ukrán határtól. A lengyel közmédia értesülései szerint, egy a védelmi minisztériumhoz közel álló forrásra hivatkozva, a drón nem volt felszerelve robbanófejjel. Valószínűleg egy csaliként használt drónról van szó.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes (képünkön) szerint az eset emlékeztet azon korábbi példákra, amikor orosz drónok sértették meg Litvánia és Románia légterét. Kosiniak-Kamysz úgy véli, hogy a mostani esetnek köze lehet az ukrajnai háború befejezésére tett erőfeszítésekhez is és Moszkva provokációja húzódik meg a történtek hátterében.
A drón becsapódása következtében a környék több ablaka is összetört, ám szerencsére senki sem sérült meg. A lublini kerületi ügyész sajtótájékoztatón tájékoztatott arról, hogy a vizsgálatok során megállapították, hogy a robbanás egy katonai drónhoz köthető, amely valószínűleg már korábban is sérült állapotban volt.
A lengyel sajtóban közben olyan információk is keringenek, miszerint egy Sahed drón zuhant le a falu mellett. A Sahedet eredetileg az irániak gyártották, majd licenszelték az oroszoknak, akik Gerany-2 név alatt gyártják és nagy mennyiségben használják az Ukrajna elleni háborújukban.