A Hamász bejelentette, hogy a jövő héten szabadon engedik az utolsó civil női túszt.


A Hamász közölte szombaton, hogy él az utolsó civil női túsza, és egy hét múlva szabadon engedi őt.

Arbel Jehudot a Hamász és Izrael közötti megállapodás értelmében már szabadon kellett volna engednie a palesztin iszlamista terrorszervezetnek. Az izraeli miniszterelnöki hivatal szombaton azzal fenyegetőzött: a Gázai övezet északi részén lakók nem költözhetnek vissza otthonukba mindaddig, amíg nem engedik el Jehudot.

A Hamász kiegészítette, hogy Arbel Jehudot az Iszlám Dzsihád tartja fogva, és a két csoport közötti megállapodás értelmében a jövő héten három másik személy társaságában bocsátják szabadon.

A 29 éves nőt, Nir Óz kibucból, otthonából rabolták el párjával, Ariel Kunióval együtt a Hamász által végrehajtott terrortámadás során 2023. október 7-én.

Az Iszlám Dzsihád álláspontja szerint Arbel Jehud katonai státuszba sorolandó, tekintettel arra, hogy katonai képzésben részesült. Ennek következményeként őt nem érinti az Izrael és a Hamász között létrejött tűzszüneti és túszügyi megállapodás azon rendelkezése, amely előírja, hogy a Hamásznak elsőként a civil női túszokat kell szabadon engednie.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal szombat reggel kiadott közleménye szerint: "A Hamásszal kötött megállapodás alapján Izrael addig nem engedélyezi a gázai lakosok számára, hogy a Gázai övezet északi részébe átlépjenek, amíg Arbel Jehud civil túsz szabadon bocsátása meg nem történik, amely már szombaton esedékes lett volna."

A megállapodás szerint először a még élő túszokat adják át Izraelnek, közülük is előbb a nőket engedik el, utána a férfiakat, valamint előbb a civileket, és utána a katonákat. Arbel Jehudnak így a héten ki kellett volna szabadulnia. A megállapodás értelmében a civil női túszok elengedése után a háború miatt a Gázai övezet déli részébe elmenekült palesztinok visszatérhetnek északra.

Izraelben a 18. életévüket betöltő, nem ortodox zsidó vallású nők számára kötelező a hadköteles szolgálat. Ez a szolgálat legalább két évig tart, míg az ortodox vallású nők számára lehetőség nyílik arra, hogy civil szolgálatot válasszanak.

Szombaton - még a miniszterelnök közleményét megelőzően - a vöröskereszt közvetítésével gázai fogságából megérkezett Izraelbe az a négy fiatal izraeli katonanő, akinek szabadon engedéséről már az előző nap szó volt. Először szüleikkel találkozhattak, majd helikopteren egy Tel-Avivhoz közeli kórházba szállították őket. A hadsereg orvosai megvizsgálták őket, és megállapították, hogy viszonylag jó fizikai állapotban vannak.

Related posts