Közeleg a hűvösebb időjárás, a jövő héten 10 fokkal alacsonyabb hőmérsékletre számíthatunk!


A keleti vidékeken a csúcshőmérséklet akár 15, sőt, helyenként 20 fokkal is csökkenhet.

A HungaroMet Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint az ország jelentős részén várhatóan három nap leforgása alatt a hőmérséklet 10 Celsius-fokkal is csökkenhet.

Mint közölték, a hét elején több hullámban egyre hidegebb és nedvesebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így jelentős lehűlésre kell számítani. Hozzátették: az ország nyugati, északnyugati részein ez a vasárnaptól keddig, a Duna mentén és a Dunától keletre a hétfőtől szerdáig tartó időszakban fog megtörténni. Az előrejelzés szerint a keleti tájakon 15 fok fölötti, néhol akár 20 fok közeli is lehet a hőmérséklet-visszaesés a csúcshőmérsékletben.

A hétfő hajnali minimum-hőmérsékletek és a szerdai maximumok az ország nagy részén meglehetősen hasonló értékekkel fognak szolgálni. Sőt, bizonyos területeken akár az is előfordulhat, hogy a szerdai csúcsérték alacsonyabb lesz, mint a hétfő reggeli minimum. A Hungaromet Facebook-oldalán közzétett infografika alapján hétfő hajnalban jellemzően 17-20 Celsius-fok között mozog majd a hőmérséklet, míg szerdán délután a maximumok többsége körülbelül 20 fok körül alakul.

Related posts