Joe Biden kegyelmi döntése Donald Trump számára új lehetőségeket nyithat meg.


A demokraták és a republikánusok is kritizálják Joe Biden amerikai elnököt, amiért december 1-jén kegyelemben részesítette fiát, Hunter Bident. Míg a republikánusok szerint ezzel Biden visszaélt a kegyelmi jogkörével, addig a demokraták attól aggódnak, hogy erre hivatkozva így tehet majd Donald Trump is, miután január 20-án beiktatják.

Ahogy korábban már említettük, Joe Biden amerikai elnök nyáron még azt ígérte, hogy tiszteletben tartja a bíróság döntését, és nem fogja elnöki kegyelemben részesíteni fiát, Huntert. Ennek ellenére vasárnap váratlanul mégis úgy döntött, hogy kegyelmet ad neki.

Hunter Biden ellen két büntetőügyben, fegyverviselésért, valamint adóelkerülés miatt korábban bűnösnek találták - előbbi esetben december 12-én, utóbbi ügynél december 16-án szabták volna ki a büntetés mértékét.

Joe Biden a döntéséről szóló nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy...

Mélyen hiszek az igazságszolgáltatás alapelveiben, de az a tapasztalatom, hogy a nyers politika beárnyékolta ezt a folyamatot, ami végül téves lépésekhez vezetett az igazságszolgáltatás terén. Miután ezen a hétvégén meghoztam a döntésemet, világossá vált számomra, hogy nincs értelme tovább húzni az időt. Bízom benne, hogy az amerikai emberek megértik, miért kellett egy apának és egy elnöknek ilyen lépést tennie.

- írta Biden, aki teljes és feltétel nélküli elnöki kegyelemben részesítette fiát, emiatt minden bűncselekmény, amit elkövetett, elkövethetett, vagy részt vehetett benne 2014. január 1-je és 2024. december 1-je között, azért nem ítélhető el.

Az amerikai elnök kifejtette, hogy aggályai vannak amiatt, hogy a január 20-án hivatalba lépő új kormányzat folytatni fogja a Hunter Biden ellen zajló eljárásokat. Ezen felül attól is tart, hogy más, lehetséges bűncselekményekkel is megvádolhatják őt. Az elnök véleménye szerint a 2022-es félidős választások után a republikánusok által dominált Képviselőház által indított vizsgálat célja valójában az, hogy őt politikailag ellehetetlenítsék.

Joe Biden kegyelmi döntését nem csupán a republikánusok, hanem a demokraták egy része is bírálta. A demokraták ugyanis az elnökválasztás előtt azzal érveltek, hogy a Trump-adminisztráció nem tartja tiszteletben a jogállamiság alapelveit, és potenciálisan visszaélhet a hatalmával.

A Fehér Ház továbbra is kényszerül reagálni a nemrégiben hozott kegyelmi döntésre. Hétfőn az elnök szóvivője kifejtette, hogy Biden elnök aggódott amiatt, hogy politikai ellenfele nem fogja feladni fiának ügyét. Emellett ismételten hangsúlyozta, hogy Biden szerint Hunter Biden ügyeit jelentős mértékben befolyásolja a politikai légkör.

A republikánusoknak pedig nem is kellett több. Miután Biden azt állította, hogy az igazságszolgáltatás elfogult volt fiával szemben, több republikánus politikus is azt mondta, hogy ők már régóta erről beszéltek a Donald Trump ellen indított eljárások alkalmával.

Trump esetleg azzal érvelhet, hogy Hunter Biden kegyelemben részesítése precedenst teremtett, és ez alapján indokolhatja a január 6-i Capitolium ostroma miatt elítéltek ügyében tett lépéseit.

A Joe által Hunternek adott kegyelembe beletartoznak a január 6-i túszok is, akik már évek óta börtönben vannak? Egy ilyen [kegyelem] visszaélés és az igazságszolgáltatás tévedése!

A közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a frissen megválasztott republikánus elnök, aki a január 6-ai események kapcsán elítélteket korábban hazafiként emlegette, és politikai elítélteknek nevezte őket. A kampány során többször hangsúlyozta, hogy beiktatása után a kegyelem adományozása kiemelt prioritást élvez majd. Egy későbbi interjúban azonban finomította ezt a kijelentését, jelezve, hogy nem minden esetben fogja alkalmazni a kegyelmet, mivel bizonyos egyének már túlléptek egy elfogadható határt.

A 2021. január 6-i Capitolium ostroma tragikus események sorozatát indította el, amelynek következményeként öt ember életét vesztette, és a posztraumás stressz hatására további négyen döntöttek az öngyilkosság mellett. Ez az incidens az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb bűnügyi eljárását generálta, amely keretében több mint ezerötszáz személy ellen indult jogi folyamat. Ebből a számából körülbelül ezer ember már bűnösnek vallotta magát, vagy a bíróság ítéletét is megkapta. Az eljárások jelenleg is zajlanak, és például kilenc gyanúsítottat az FBI azzal vádol, hogy köze lehetett egy rendőrtiszt elleni erőszakos cselekményhez.

Related posts