Így ünnepli 50. születésnapját a Zara: divatikonok, Steven Meisel és egy időtlen diszkóklasszikus!

A Zara ezúttal tényleg magasra teszi a lécet, hogy méltón ünnepelje fennállásának 50. évfordulóját. A középpontban egy nagyszabású videó áll, amely "50 év, 50 ikon" cím alatt fut, és amelyet Steven Meisel rendezett. A film bemutatására május 9-én került sor pontosan 50 évvel azután, hogy Amancio Ortega megnyitotta az első Zara üzletet a spanyolországi Galíciában, A Coruñában. 2011-re a márka már mind az öt kontinensen jelen volt fizikai üzleteivel.
A világ minden tájáról érkeztek modellek a Zara jubileumi videójába, és már önmagában az a tény, hogy ennyi szupersztárt sikerült egy helyre csábítani, valami különlegeset sejtet - sőt, lényegében egy meghatározó történelmi pillanatról van szó. Ehhez persze elengedhetetlen volt Steven Meisel személye, aki évtizedek óta nemcsak a divatot, de a modelleket is szenvedélyesen ünnepli - és akinek vizuális memóriája a divattörténet enciklopédiájába kívánkozik. A modellek elmondása szerint számukra is csak a forgatás napján derült ki, hogy pontosan kik fognak szerepelni a kisfilmben, így ők maguk is rácsodálkoztak, hogy egyre több és több ikonikus arc tűnt fel a stúdióban.
Mikor az ikonikus arcok világáról beszélünk, számos nevet említhetünk, akik a szépségiparban és a divatvilágban maradandó nyomot hagytak. Ilyen például Adriana Lima, aki a Victoria’s Secret angyala volt, vagy Candice Swanepoel, aki a modern korszak egyik meghatározó modelle. Carla Bruni, a francia elegancia megtestesítője, valamint Christy Turlington, aki a 90-es évek szupermodelljei közé tartozik, szintén említésre méltó. Ne feledkezzünk meg a legendás Cindy Crawfordról, Eva Herzigováról, a gyönyörű Karlie Klossról, a lenyűgöző Linda Evangelistáról és a stílusikon Twiggyről sem, akik mind hozzájárultak a divat történetéhez.
Mindezt persze zeneileg is egy örök klasszikussal fűszerezték meg, hiszen a kisfilm zenéje nem más, mint az I Feel Love Donna Summers-től, 1977-ből.