Új kutatás: A pornográf tartalmak iránti függőség egyre aggasztóbb méreteket ölt az Egyesült Államokban a lelkészek között.


MEGALKUVÁS NÉLKÜL! A világ folyamatosan átalakul, és a hírek özöne könnyen elnyelhet minket. Egy dolog azonban örök: az ügy, amit a Hetek közösen képvisel az olvasóival. A hit, a család és a nemzet iránti elkötelezettség. Most Ön is hozzájárulhat ehhez a jelentős küldetéshez az előfizetésével: további információkért látogasson el a hetek.hu/elofizetes oldalra.

1984 óta a Barna Group több mint kétmillió interjút rögzített, számos tanulmány keretében. Ez a szervezet mára a hit, kultúra, vezetés, hivatás és generációk terén végzett kutatásainak egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált.

A Barna 2015-ben közzé tett, pornónézéssel kapcsolatos kutatása óta, egészen a 2023-as felmérésig, egyértelműen látszik, hogy az Egyesült Államokban egyre több lelkipásztor nyílik meg a pornográfiával való harcáról. Figyelembe véve ezt a tendenciát, a lelkipásztorok között csökken az arányuk azoknak, akik azt állítják, hogy soha nem tapasztaltak ilyen problémát. A változás tükrözi a társadalmi diskurzus alakulását, valamint a nehézségek nyíltabb vállalását a vallási közösségekben.

Mint azt az alábbi (a 2023-as és 2015-ös adatokat összevető) ábrán láthatjuk, a fiatalabb lelkészek körében például csaknem 10 százalékkal nőtt a pornóval küzdő személyek aránya, míg az idősebb korosztály estében "csupán" négy százalékos eltérést mértek e téren, mely a hibahatár közelében van. (A kutatás során használt minta hibahatára +/- 3,6 százalék a 95 százalékos megbízhatósági mutatóhoz mérten.)

A kutatás egy figyelemre méltó megállapítást tett: míg a lelkipásztorok a pornográfiát csupán a jelenlegi egyházi vezetés problémái között említik, és ezzel lényegében bagatellizálják, addig a kiégés, a házassági nehézségek, a pénzügyi gondok és a nézeteltérések sokkal komolyabb szolgálati kihívásoknak számítanak számukra. Az összegzett adatok arra világítanak rá, hogy a pásztorok nem igazán nyitottak a pornográfiával kapcsolatos harcaik megosztására, és úgy vélik, hogy annak kezelése nem olyan sürgető, mint a többi, számukra fontosabb problémáé.

A nyitottságuk és "átláthatóságuk" vonatkozásában az alábbi ábra kiválóan szemlélteti a helyzetet:

Mint a tanulmány rámutat, a pornónézés sokkal jobban érinti a keresztény közösségeket, mint azt az egyházi vezetés gondolja. Ennek ellenére a lelkészek túlnyomó többsége (81 százaléka) elismeri, hogy egyházuk nem ad át megfelelő tanításokat a kényszeres szexuális cselekvések, például a pornónézés kapcsán.

A pornográfia napjainkban, az online világ adta lehetőségek következtében, sokkal könnyebben elérhető, mint valaha. Ez komoly kihívások elé állítja az egyházat: döntés elé kerül, hogy figyelmen kívül hagyja-e a pornónézés problémáját, vagy pedig proaktívan, átlátható módon és empátiával közelítse meg azt, erős támogató rendszerek kiépítésével segítve a híveket.

Related posts