A 2025-ös felvételi feladatok már elérhetők! Fedezd fel a teljes magyar nyelv és matematika feladatsort, valamint a megoldásokat és a hivatalos megoldókulcsot a Pénzcentrum oldalán. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hogy felkészülj a sikeres felvételire!


Január 18-án tartották a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat, délelőtt 10 órakor kezdődtek a központi középfokú felvételi vizsgák a 9. évfolyamra, valamint a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek. 555 helyszínen, több mint 68 ezer diák vizsgázott az Oktatási Hivatal felvételi adatai alapján. A felvételi feladatok és azok megoldásai már megjelentek, elérhetők. Mutatjuk a központi felvételi feladatsor megoldókulcsát.

A 2025-ös írásbeli felvételire a 9. évfolyamra rekordszámú, több mint 51 ezer jelentkezés érkezett. A 6 osztályos gimnáziumi írásbelin közel 10 ezer diák, míg a 8 osztályos írásbelin több mint 7 ezer tanuló vesz részt. A diákok magyar nyelvből és matematikából fognak vizsgázni, ahogy azt előzetesen bejelentették. Kiemelt jelentőségű, hogy azok a felvételizők, akik a január 18-ai vizsgán valamilyen alapos okból nem tudnak megjelenni, lehetőséget kapnak arra, hogy január 28-án pótvizsgát tegyenek. A pótfelvételi írásbeli hasonló követelményeket támaszt, de eltérő feladatokkal várja a diákokat.

A 2024/2025-ös tanév során a 6. és 8. évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgák feladatsorai és az azokhoz kapcsolódó javítási-értékelési útmutatók elérhetővé válnak.

A 9. évfolyamra történő beiskolázás központi írásbeli felvételi vizsgáinak feladatsorai és javítási-értékelési útmutatói a 2024/2025. tanévben a 8. osztályosok számára:

A pótló írásbeli felvételi vizsga időpontja 2025. január 28. lesz.

A gimnáziumok maguk határozhatják meg a ponthatáraikat még 2025-ben, azonban nemrég megjelent egy ajánlás, amely azt javasolja az iskolaigazgatóknak, hogy 50 felvételi pont alatt ne vegyenek fel tanulókat a gimnáziumokba. Már január harmadik hetében, még a felvételi előtt ez a gimnáziumi minimum ponthatárokról szóló hír borzolta a diákok, szülők és a középiskolai igazgatók, tanárok idegeit. Sőt, a friss ajánlás szerint a nyelvi előkészítő esetében 60 pontot, a hat és nyolc évfolyamos képzéseknél 70 pontot "ajánlott" elérni a 100-ból azoknak a felvételizőknek, akik gimnáziumokba szeretnének bekerülni.

Az OH legfrissebb statisztikái szerint a 2024-es központi felvételi vizsgán a nyolcadikos diákok átlagpontszáma 51,2, míg a hatodikosoké 58,6, a negyedik osztályosoké pedig 67 pont volt. Tavaly a nyolcadikosok 47,8 százaléka (körülbelül 21,4 ezer diák) nem érte el az 50 pontos határt, míg a hatodikosok közül csupán 23,15 százalék (2163 fő a 9344-ből) tudott 70 pontnál többet szerezni. Azonban ne essünk kétségbe, hiszen jelenleg ez csak egy irányelv - 2025-ben még az 50-70 pont közötti eredményekkel is lehetőség nyílik a gimnáziumi bejutásra.

Miután a felvételi feladatlapokat értékelték, a diákok értesítést kapnak az eredményeikről. A tanulóknak lehetőségük van átnézni a javított lapokat, sőt akár fellebbezést is benyújthatnak, ha úgy érzik, hogy az értékelés nem volt megfelelő. Fontos megjegyezni, hogy a középfokú felvételi folyamat során két különböző jelentkezési lapot kell benyújtani: egyet a központi írásbeli vizsgára és egy másikat a középiskolákba való jelentkezéshez. E két jelentkezés nem helyettesíti egymást, tehát mindkettőt külön kell intézni.

Tehát hiába jelentkezett valaki a felvételi vizsgára és már túl is esett rajta, az iskolákhoz is jelentkezni kell külön, ahová a diák be szeretne jutni. A középiskolai felvételi jelentkezési határideje 2025. február 20-a!

Az intézmények március 21-ig nyilvánosságra hozzák a jelentkezők jegyzékét, de ez még nem a végleges felvételi sorrendet tükrözi. A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak - a felvételi eljárás egy meghatározott szakaszában - lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell továbbítani a Hivatalba. A módosításra 2025. március 25-27. időszakban lesz lehetőség a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben.

Az ideiglenes felvételi rangsort április 15-én teszik közzé. Az értesítések a felvételről vagy az elutasításról május 5-én kerülnek postázásra a hivatal által.

A jelentkezéshez szükséges információk és tájékoztatók megtalálhatók az Oktatási Hivatal hivatalos weboldalán (www.oktatas.hu), ahol részletes útmutatást kaphatsz.

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS felirat alatt. A Hivatal a [email protected] e-mail címen fogadja a beiskolázás rendszerével kapcsolatos kérdéseket. A középfokú felvételi eljárás során alkalmazandó szoftverek használatával kapcsolatban a Hivatal ügyfélszolgálata tud segítséget nyújtani. Az ügyfélszolgálat hétfőtől csütörtökig 8:00 és16:30 között, pénteken: 8:00 és 14:00 között a 06-96/510-000 számon érhető el.

Related posts