Felújítás: a csíkszeredai megyeházán záró tanácskozást tartottak.


Hargita Megye Tanácsának testülete kedden több fontos döntést hozott. Schvázták a költségvetés módosítását, amely lehetővé teszi a települések fejlesztésére szánt források növelését, valamint egy új szociális program pályázatának elindítását is. Emellett jóváhagyták a szakapparátus költözését a Kossuth Lajos utca 8. szám alá, mivel a megyeháza felújítása hamarosan megkezdődik.

A megyei tanács sajtószolgálatának legfrissebb közleménye szerint a költségvetést is módosították a közelmúltban tartott tanácsülésen, hogy elősegítsék a 127-es és 137-es megyei út fejlesztésének előrehaladását. A költségvetésbe bekerült a 125-ös felcsíki út felújításához kapcsolódó közlekedésbiztonsági ellenőrzés költsége is, amely 57 ezer lejt tesz ki. Ez a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy a Regionális Operatív Program keretében pályázati támogatásra tudjanak jelentkezni. Továbbá új projektként a csíkszeredai sürgősségi kórház járóbeteg-ellátásának fejlesztése is beemelésre került, amelyhez 18,5 ezer lej megyei önrészt biztosítanak.

Csaknem 1,5 millió lejjel növelik a megyei tanács egyháztámogatási programjának keretét a megnövekedett igények miatt és további 100 ezer lejjel a hitéleti tevékenységeket támogató programokat is. A testület Tusnádfürdőnek 100 ezer lejes támogatást szavazott meg a július 8-i vihar okozta károk helyreállítására.

A 2025-ös XIX. Székelyföldi Kerékpáros Körverseny megrendezését a megyei tanács 100 ezer lejjel segíti elő. Az eseményre augusztus 6. és 9. között kerül sor, Hargita, Kovászna és Maros megyék gyönyörű tájain.

Hargita megye elkötelezte magát a Via Transilvanica projekt megvalósítása és hosszú távú fenntartása mellett. Az új útvonal a következő településeken vezet majd át: Parajd, Atyha, Etéd, Énlaka, Farkaslaka, Oroszhegy, Székelyudvarhely, Felsőboldogfalva, Bögöz, Kányád és Székelyderzs. A nyomvonal integrálása a megye fejlesztési tervébe hozzájárul a helyi közösségek és a turizmus fellendítéséhez.

Az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) támogatott középületek felújításához szükséges önrészek fedezéséhez a testület jóváhagyta 35 millió lejes hitel felvételét a pénzügyminisztériumtól 10 éves futamidőre.

Újabb támogatást szavaztak meg a településeknek szánt hat százalékos adóvisszaosztásból. Gyimesfelsőlok 450 ezer lejt parkolóhelyek kialakítására és az egészségügyi központ udvarának rendezésére; Csíkszentmárton a Tivai Nagy Imre Középiskola belső udvarának rendezésére 200 ezer lejt; Csíkszentmihály 500 ezer lejt sportpályák és játszóterek karbantartására és felújítására, kerékpárutak kialakítására használhat fel; Székelykeresztúr 350 ezer lejt közösségi központ létrehozására, valamint 150 ezer lejt a Zeyk Domokos Műszaki Szakközépiskola felújítására folyósítanak. További 40 ezer lejt Szentegyháza önkormányzatának utalnak célzottan a szentegyházi önkéntes tűzoltócsapat eredményeinek elismerésére, akik a megyei tűzoltó versenyt követően a megyeközi versenyen második helyezést ért el.

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság újabb EU-s forrást kíván igényelni, amely célja a rendszerből kikerülő fiatalok jövőjének támogatása. Ez az innovatív pályázat olyan programokat foglal magában, amelyek tanácsadással és foglalkoztatási lehetőségekkel segítik a fiatalokat az önálló életvitelhez való alkalmazkodásban, a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésben, valamint a megfelelő lakhatási körülmények megteremtésében.

Hargita Megye Tanácsa tervezi, hogy megvásárolja a Kájoni János Megyei Könyvtár otthonául szolgáló épületet, amelynek teljes vételárát az önkormányzat három év leforgása alatt kívánja kiegyenlíteni. Az ülést, amelyen a döntésről szó esik, a Hargita Megye Tanácsának hivatalos Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

Related posts