Ezért idén még nem hallhattunk Orbán Viktor hangjáról: egy különleges, egzotikus helyszínen bukkant fel.
Fotó: Facebook - Orbán Viktor jelenleg Indiában tartózkodik egy helyi újság beszámolója alapján - forrás: Manorama Online.
- Több ember jelezte nekem, hogy aggasztja a miniszterelnök úr hirtelen eltűnése, hiszen már napok óta nem láttuk őt nyilvánosan - írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán. A független országgyűlési képviselő egy követőjére hivatkozva megemlítette, hogy "egy hazánkfia egy friss dél-indiai újságban bukkant rá a hírre: Orbán Viktor és családja magánlátogatás céljából utazott Kocsiba, Kerala államába. A cikk szerint Lévai Anikóval, két lányával és öt fős 'hivatali csapatával' érkeztek, majd a tervek szerint 16-án térnek vissza."
Ha hinni lehet a keletről érkező sajtóinformációknak, mint a manoramaonline.com, akkor a kormányfő Indiában tartózkodik, de arról nem tudni, hogy ebben az útban vannak-e, lesznek-e hivatalos találkozók is.
Az indiai lap cikkében utal arra, hogy Orbán Viktort nem hívták meg január elején Lengyelországba, a lengyel EU-s soros elnökség alakuló ünnepségére, így maradt ideje az utazásra.
Az indiai körutazással összefüggésben megkerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot. A válaszlevelet Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke küldte el, amelyben kifejtette: - A miniszterelnök magánprogramjairól, ahogyan az eddigi gyakorlat szerint, mostantól sem nyújtunk tájékoztatást.