Egy háborús tél emlékei – Mandiner A háború zord időszaka alatt a tél nem csupán a természet ridegségét hozza el, hanem egyben a szenvedés és a túlélés próbáját is. A hóval borított táj nem csupán gyönyörű látványt nyújt, hanem a fagyos valóságot is elre
Nyolcvan éve, 1944-45 vészterhes telén az egész országot pusztította, Budapestet pedig ostromgyűrűbe fogta a második világháború, két idegen hatalom csatározása. Régi újságcikkekből idézzük fel a hideglelős napok néha megrendítő, néha bizarr epizódjait.
Zelk Zoltán a kórházban látta utoljára. Félig már megvakult, karja a tolókocsi mellett csüngött, öntudatlan teste meg azt üzente, hát "miért emlékezzünk a világra, ha az nem akar emlékezni ránk". Gyengéd, feminin költő volt, de használta a jasszt, a bizarrt: "Mint halott lánynak / Mosolyog a szája, / Mosolyog a hold / Lengyelországba." Jókedvében ezt írta egyszer: "Szeretem a plajbászt hegyezni / Az arcom könyvvel meglegyezni". Máskor meg: "Az én életem nem élet / Csak életet játszik // Az a fa vagyok kérlek / Aki a vízbe látszik". Szép Ernőnek hívták, a kabátját és a lakóházát nem egész egy évtizeddel azelőtt sárga csillag jelölte. Közben nyers, mégis lírai naplót vezetett. Szegényes étkeiről (vajas kenyér, tea, cseresznye), kielégítetlen nemi vágyáról, elfojtásairól és a kikeresztelkedettek antiszemitizmusáról. Szívesen dicsérte a nők púderezett arcát, rúzzsal kiigazított száját a légópincében, mert jólesett nekik. De hozzájuk nem nyúlt volna, hisz férjük, vőlegényük a fronton, ő meg csak munkaszolgálatra való.
Bár Szépnek nem volt érettségije, a világot talán kevesen látták olyan tisztán, mint ő. Suba Sándor, a német megszállás másnapján, március 20-án, bablevesét kanalazva, egy szörnyű döntést hozott: baltával sújtott le tizenegy éves nevelt fia fejére. Célja az volt, hogy megszerezze az élettársa által a gimnazistára íratott ingatlanokat, amelyekben ő is már hosszú ideje élt. Milyen reményeket táplált ez a munkanélküli, vagyontalan ember? Miért nem tudta örömmel elfogadni, hogy nem vitték a frontra, és hogy legalább enni adnak neki?
A Stefánia úti magánpalota főúri garzonlakásában, amely bővelkedik tágas helyiségekben, fürdőszobában, teakonyhában és gőzfűtéssel felszerelt, élő egyén tervei igencsak kuszák és átláthatatlanok. Még az olyan alapvető szükségletek is, mint egy belvárosi cserelakás keresése, amelyet étkezővel szeretett volna, bonyolulttá vált, különösen október 16-án, a sikertelen kiugrási kísérlet és Szálasi hatalomátvétele utáni napon. Különös módon, kijelentette, hogy "zsidó ajánlat nem érdekel", mintha a világ körülötte nem változna, mintha nem látta volna a jövőt. Valóban ennyire távol állt a valóságtól, hogy nem vette észre, mi zajlik körülötte?
Ugyane napon a nyilas Virradat újság fontos örömhírt hozott. A tizennyolc éves Zsitvay, az MRTSE legnagyobb tehetségű rúdugrója elérte a 370 centimétert. Ez alapot adott a bizakodásra, ha továbbra is keményen dolgozik. A rákosmenti pálya felett ekkortájt gyakran húztak el angolszász és szovjet bombavetők. Ám elhivatott hősünk erről nem vett tudomást, egyre csak ugrált a magas ég felé. Persze nem mindenki volt hidegvérű. A hírben nestert írtak mester, és rekondereményt rekorderedmény helyett. Ilyenek a szedők.
