**Egy eltévedt gyermek álmai a romok fölött - A Bird: A fájdalom és a szeretet krónikája** Egy elhagyatott világ közepén, ahol a múlt sebei még mindig vérzenek, egy elveszett kisfiú keresi az utat a remény felé. A romok között, melyek egykor boldogságról

Felnőttek, akik valahol elveszítették a gyermeki naivitásukat. Gyerekek, akiknek a gyerekkor fogalma csupán egy távoli álom, és akik a saját, szívükből jövő módjaikkal próbálnak rendet rakni a felnőttek zűrzavarában. Totális magány egy zsúfolt világban, ahol az erőszak, a nyomor és a sivárság mindennapi valóságként jelenik meg. Mindez egy 12 éves lány szemén keresztül bontakozik ki, akiben még élnek az álmok, aki törődik másokkal – noha soha senki nem vigyázott rá. Nem, nem egy könnyed popcorn-mozi Andrea Arnold filmje, a Bird. De én azt mondom: ne riadjatok vissza a nyers, feltáró narratívától! Mert egy olyan történetet kaptok, ami megérinti a lelketeket, és nem engedi el a szorítását. Kurucz Adrienn ajánlja nektek ezt a filmet, érdemes figyelmetekbe venni!

Andrea Arnold neve talán nem cseng ismerősen a magyar mozilátogatók között, pedig érdemes felfigyelni erre a 64 éves rendezőre, aki a kortárs filmművészet izgalmas és figyelemre méltó alakja. Munkáit a dokumentarista stílus jellemzi, és gyakran hivatásos színészek helyett valós embereket vonultat fel, ami még hitelesebbé teszi a történeteit. Arnold különleges empátiával közelít a társadalom peremén élő, kiszolgáltatott egyénekhez, és műveiben hangsúlyosan foglalkozik a társadalmi kirekesztettség, a nők helyzete és a felnőtté válás nehézségeivel. Filmezési technikájára jellemző a kézikamerás megoldások alkalmazása, melyek révén közeli, intim pillanatokra fókuszál, miközben a természetes fények varázsa is megjelenik. Noha a szereplők szavaikban gyakran szűkszavúak, Arnold filmjei mégis mély érzelmi hatással bírnak, magával ragadó élményt nyújtva a nézőknek.

Arnold legújabb filmje, a "Bird", amely tavaly debütált a Cannes-i Filmfesztiválon, egy elbűvölő felnövéstörténet, amely a mágikus realizmus világába kalauzol minket. A történet középpontjában a 12 éves Bailey (Nykiya Adams) áll, akinek élete a szürke dél-angliai város határán bontakozik ki. A film érzékletesen ábrázolja a gyermeki álmokat és a valóság kemény kihívásait, miközben Bailey felfedezi saját identitását és a világ csodáit.

A lány apjával, Buggal (Barry Keoghan) és féltestvérével osztozik egy elhagyatott házban. Eközben anyja és a többi testvérük egy lerobbant lakásban élnek, ahol a körülmények egyre elviselhetetlenebbé válnak. Az életükbe egy félelmetes férfi lép, aki mindannyiuk számára rémálommá változtatja a mindennapokat, és akitől senki sem mer szabadulni.

A kiindulóhelyzetet szinte már klasszikus "arnoldi" forgatókönyvnek tekinthetjük: hátrányos helyzetű fiatalok, akik instabil családi háttérrel, lehangoló környezettel és romos épületek között próbálnak boldogulni, miközben a kilátástalanság fullasztó atmoszférája nehezedik rájuk.

Bailey már rég elmúlt kisgyermek, de a fantáziája továbbra is vibráló színekkel festi az életét. Ez a képzeletbeli birodalom segít neki megőrizni a belső kincsét – azt a sok jót, szépet és különlegeset, amit a világ folyton rombolni próbál. Szülői és ismerősei révén nyilvánvalóvá válik, hogy merre terelődhet az élete. Sejtjük, hogy ő is eltévedhet, vagy talán fiatal anyává válik, mint elődei – hacsak valaki nem nyújtja ki a kezét, hogy segítsen neki ezen a fontos úton.

Bár a valóság kemény és rideg, a sors furcsa módon mégis összefonja az utakat. Egy titokzatos, tollas lény, aki Bird néven ismert, rátalál a magányos gyermekre – ő is egykor elveszett, akárcsak a kisfiú. A találkozás helye és ideje ködbe burkolózik, sokféle dimenzióban létezik, és a két lélek története számtalan értelmezést kínál. Megígérem, hogy még sokáig fogsz gondolkodni rajta, és a szívek mélyén keresed majd a válaszokat.

Természetesen nem elhanyagolható, hogy a realista ábrázolásban annyi líra rejlik, hogy a szíved minduntalan összeszorul, amikor eszedbe jut a történet. Ebben nagy szerepe van Nykiya Adamsnek, akinek a "Bird" az első filmes debütálása. A kiválasztásakor még csak minimális színészi tapasztalattal bírt, hiszen mindössze egy iskolai előadásban játszott korábban. Éppen az iskolában figyelt fel rá egy casting director, aki bemutatta őt Andrea Arnoldnak. Az alkotót lenyűgözte Adams természetes előadásmódja és tehetsége, annyira, hogy a forgatókönyvet is módosította, hogy jobban tükrözze Adams és Bailey karakterének hitelességét.

A filmben még két telitalálat szereplője tűnik fel, köztük a rejtélyes idegen: Bird (akit Franz Rogowski alakít). Az ő valódi identitása és származása homályban marad, ami arra enged következtetni, hogy a karakter talán inkább egy szimbólum: a szabadság, a menekülés és a biztonság megtestesítője. Bird jelenléte egyúttal a misztikum képviselője is a történetben. Madárszerű, lebegő lénye szembeötlően eltér a film naturalisztikus világától, ami tovább fokozza a körülötte lévő feszültséget és rejtélyt.

Vajon Bird ember, aki meghallja Bailey hangját, vagy csak Bailey tudatának terméke, amely segíti a traumák feldolgozását?

A Bird talán azt firtatja: mit tesz egy gyermek, amikor a valóság szövedéke már nem nyújt számára biztos támaszt?

Bug egy olyan figura, akire egyszerre lehet sajnálkozva és szeretetteljesen tekinteni. Egy apa, aki a saját különös módján próbálja meg kötni a gyerekeihez, de nem tudja, hogyan kellene helyesen gondoskodni róluk. Tinédzser volt, amikor megszülettek, és valójában tinédzser maradt. Kétségbeesett ötletekkel próbálja fenntartani a folyamatosan bővülő családját, miközben frusztrációját a zene, a drogok és a szex világába menekíti – ezek az ő "madarai", amelyekkel próbálja elűzni a valóságot.

A Bird a belső menekülésről mesél. Arról, hogyan teremt magának saját univerzumot az, akinek a valóság túl fájdalmas.

A film varázsa leginkább lenyűgöző képi világában bontakozik ki. Arnold és állandó operatőre, Robbie Ryan ezúttal is a kézikamera intim közeliségét választották, hogy rendkívüli érzékenységgel örökítsék meg a mindennapok apró, de jelentőségteljes pillanatait: egy arcon megjelenő rezdülést, egy pillanatnyi csendet, vagy akár egy tűnő mozdulatot. A közeli felvételek és a távoli, perspektivikus beállítások váltakozása nem csupán a vizuális élményt gazdagítja, hanem a szereplők belső elszigeteltségét és a külvilágra való rálátásuk hiányát is szimbolizálja.

A dialógusok tömörségükben és töredezettségükben rejlik a mélységük. A tekintetek, mozdulatok és háttérzajok sokszor mélyebb betekintést nyújtanak a szereplők belső világába, mint bármilyen elmondott szöveg. A Bird története gyakran szavak nélkül bontakozik ki – és rendkívül nehéz szavakkal megragadni, miről szól valójában. Bailey útját nem csupán megértjük, hanem át is éljük. Az érzések nem csupán az agyunkig jutnak el a fülünkön és a szemünkön keresztül, hanem az egész lényünket átjárják, rezonálva a legmélyebb rétegeinkben.

Baileyvé alakulunk. És mi vagyunk Bird is: a barát, a helyettesítő apa, az elveszett fiú, az, aki képes lenne megölelni ezt a kislányt – és minden hozzá hasonló gyermeket.