Az azeri elnök sürgeti, hogy a felelős személyeket, akik az utasszállító lelövéséért felelnek, vonják felelősségre, és követeli, hogy Putyin biztosítson kártérítést az áldozatok családjainak.


Ilham Alijev azeri elnök szerint Oroszország teljesítette Baku három követelése közül az elsőt: bocsánatot kért az utassszállító lelövéséért. Alijev azt várja még Putyintól, hogy ismerje el bűnösségét, büntesse meg a felelősöket és fizessen kártérítést Azerbajdzsánnak.

Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke megszólalt a december 25-én történt tragikus balesetről, amely az Azerbaijan Airlines Baku és Groznij között közlekedő járatát érintette. A szerencsétlenség következtében 38 ember vesztette életét, és a vizsgálatok során kiderült, hogy a repülőgépet az orosz légvédelem találta el. Vlagyimir Putyin elnök kifejezte sajnálatát az események miatt, azonban nem tett említést arról, hogy Oroszország felelősséget vállalna a történtekért.

Alijev a közelmúltban, az AzTV-nek adott vasárnapi interjújában kifejezte elvárásait Putyinnal szemben, követelve a bűnösség nyilvános elismerését. Az azeri elnök hangsúlyozta, hogy Oroszországnak nemcsak a tragédia felelőseivel szemben kell lépéseket tennie, hanem kártérítést is kellene nyújtania Azerbajdzsán számára a történtek miatt.

Alijev az interjú során világosan kifejtette, hogy követeléseiket már december 27-én eljuttatták az orosz félhez. Mi is voltak ezek a követelések? Először is, az orosz félnek bocsánatot kell kérnie Azerbajdzsántól. Másodszor, el kell ismernie a bűnösségét. Harmadszor, fontos, hogy a bűnösöket megbüntessék, és jogi felelősségre vonják őket, továbbá kártérítést kell fizetniük mind az államnak, mind pedig a sérült utasoknak és a személyzet tagjainak. Ezek a feltételeink. Az első követelés már tegnap teljesült, és remélem, hogy a többi követelésünk is hamarosan megvalósul.

Az azeri elnök ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a gépet nem szándékosan lőtte le az orosz légvédelem. Alijev azt is elmondta, hogy jelen állás szerint mit lehet tudni a repülőgéppel történtekről:

A teljes történet csak a fekete dobozok elemzése után válik igazán világossá. Azonban a kezdeti információk már önmagukban is meglehetősen megalapozottak és tényeken nyugszanak. Egy biztos: egy azeri polgári repülőgép Oroszország területén, Groznij közelében külső behatás következtében súlyosan megrongálódott, ami miatt a pilóta majdnem elvesztette az irányítást. Továbbá, rendelkezésünkre állnak adatok arról, hogy a repülőgép irányíthatatlanná vált, mivel elektronikus hadviselési technológiákat alkalmaztak ellene. Ez volt az első komoly probléma. Ezt követően a földi erők tüzet nyitottak a gépre, ami miatt a farokrész súlyos károkat szenvedett el.

Related posts