Olyan egyedi karakter, mint Petőfi István, manapság a maximalizmus szinonimájaként emlegethető.

A "Veszprém Petőfije" című terjedelmes tanulmány célja Petőfi István életének bemutatása, különös figyelmet fordítva katonai pályafutására. A szerző fontosnak tartotta, hogy feltárja Petőfi István életének e szakaszát, mivel az nemcsak a költő testvérének története, hanem a korabeli magyar történelem és a katonai hagyományok szempontjából is jelentőséggel bír. A tanulmány révén a szerző szeretné felhívni a figyelmet Petőfi István szerepére és hozzájárulására, valamint arra, hogy milyen hatással volt a családjára és a nemzetére. Ezen keresztül a katonai identitás és a haza iránti elkötelezettség mélyebb megértésére is lehetőség nyílik.

Körülbelül 2000 táján kezdtem el mélyebben foglalkozni a helytörténettel, különösen Veszprém katonai örökségével, amely mindig is lenyűgözött. Különösen az 1848-as események veszprémi alakulatainak története keltette fel az érdeklődésemet. A 6. honvéd zászlóalj történetének kutatása során számos kiemelkedő honvédtiszt életútját ismerhettem meg, akik kulcsszerepet játszottak az alakulat életében. Az első 32 fős tiszti kar tagjai közül többen hivatásos katonatisztek voltak, és fontos szerepet töltöttek be a honvédségben. Ilyen volt például "bucsui" Szabó Zsigmond, aki a zászlóalj első parancsnokaként irányította az egységet, miközben Komáromban ezredesi rangban a térparancsnoki feladatokat is ellátta. Dipold Antal, aki az alakuláskor századparancsnok volt, szintén fontos szerepet játszott, hiszen a világosi fegyverletételkor már ezredesi rangban az I. honvédhadtest hadosztályparancsnokaként tevékenykedett. Szalkay Gergely, a zászlóalj alakulásakor segédtisztként kezdte pályafutását, majd az alakulat harmadik és egyben utolsó parancsnokává vált, és krónikásként is tevékenykedett. Klapka György, aki az alakuláskor szintén századparancsnok volt, a komáromi hadsereg parancsnokaként tevékenykedett a fegyverletétel idején, és honvédvezérőrnagyként szolgálta a haza ügyét. Chikány Ferenc hadnagyként kezdte, de hősi halála Tápióbicskénél, ahol szuronyrohamot vezetett, örökre beírta nevét a történelembe. Az ő emlékére Gyulai Pál A hadnagyuram című költeménye született. Ezeknek a kiváló tiszteknek közös érdeme, hogy az önkéntesekből olyan tehetséges honvédtiszteket neveltek, mint Petőfi István, aki szintén hozzájárult a magyar szabadságharc dicsőségéhez.

2023-ban megünnepeltük az 1848-as szabadságharc és a honvédség megalakulásának 175. évfordulóját, amely különös jelentőséggel bírt, hiszen egybeesett Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójával is. E jeles alkalom kapcsán úgy éreztem, hogy ideje kiemelni Petőfi István munkásságát is, és méltó módon megemlékezni róla.

Petőfi Sándor farvizén felnőni áldás és átok is egyben. Felesége, Szendrey Júlia, Petőfi halála után még nagyon sokáig nem tudott kilépni a költőfeleség szerepéből, noha tudjuk, hogy önálló alkotóként is megállta a helyét. Közös fiuk, Zoltán életét szintén megpecsételte az apától kapott szellemi örökség, és ugyanígy Istvánnak sem lehetett egyszerű kitűnni bátyja mellett. Mit tudunk arról, hogyan viszonyult István testvére hírnevéhez?

Talán, így visszatekintve a múltba tűnhet úgy, hogy István helyzete híres bátyja mellett nehéz volt.

Valójában az élet teljesen más területén keresték a boldogulást, köztük emiatt feszültség nem keletkezett, kifejezetten jó testvérek voltak.

Természetesen, itt egy egyedi átfogalmazás: Valóban, István is próbálkozott a költészettel, ám a legélesebb bírálatot éppen saját verseivel kapcsolatban fogalmazta meg. 1845-ben készült "Sokan kérdezték..." című költeményének negyedik versszakában ezt mondja:

"Költővé válni csodás élmény, hiszen a szavak ereje képes megfesteni a világot."

Persze, íme egy egyedi változat: "De e vágyat most elengedem magamtól!"

Gyenge madár, mit szívem szárnyalása feszít,

"Sajnos nem tudom a magasba emelni."

A testvérek kölcsönösen büszkék voltak a másik által elért eredményekre. Istvánnak tetszett, hogy bármerre megy a vásárokba, testvérét, költeményeit mindenhol ismerik. Ugyanekkor Sándor is büszkélkedett öccse eredményeivel, aki kiváló lovas volt, sok versenyt nyert. A József nádor jubileumi (50. évfordulós) ünnepségére meghirdetett lovas nagydíj második helyét szerezte meg. Az itt kapott ezüstérmet a büszke testvér elkérte és valamennyi ismerősének megmutatta. Persze a testvérek időnként csipkedték egymást humorosan, verses formában. Petőfi Sándor István öcsémhez című verse közismert. Kevesen tudják, de Istvánnak létezik egy Sándor bátyámhoz című verse. Sándor halála után öccse gondosan ápolta az emlékét.

Amikor Petőfi István életét kutattam, egyértelművé vált számomra, hogy ő egy egészen különböző személyiség volt, mint a bátyja. Éppen ezért nem hiszem, hogy Istvánt valaha is hátráltatta volna Petőfi Sándor népszerűsége. Bár valószínűleg hasonló célokat tűztek ki maguk elé, az útjaik és megközelítéseik lényegesen eltértek egymástól. Ön hogy vélekedik erről?

Az 1848-as ókérei Töprenkedés című vers egy különleges időutazásra invitál bennünket, ahol a 6. honvéd zászlóalj kivonuláskori öltözetét ismerhetjük meg. Ez a vers valószínűleg az egyedüli példája annak, hogy egy honvédalakulat ilyen részletes leírással bír. Mégis, ha István személyiségét nézzük, azt tapasztalhatjuk, hogy ő inkább a cselekvés embere, mintsem a szavaké. Amiket bátyja szenvedéllyel megfogalmaz, azokat ő mély katonai higgadtsággal és precizitással valósítja meg.

"És máskülönben hogy van dolgotok? / Tudom, sokat kell fáradoznotok" - ezeket a sorokat címzi Petőfi Sándor az elszegényedett szülői háznál maradt öccsének, akit bátyjával ellentétben a szülők otthon marasztalnak, hogy segítse őket a nehéz időkben. Ez alapján - de egyéb fennmaradt információk is erről tanúskodnak - Istvánra sokkal nagyobb felelősség hárult a családban, mint a bátyjára. Miért lehetett ez így?

Mindkét Petőfi fiú kiemelkedő tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetett. Sándor, ha megfelelő tanárral találkozott, szinte ragyogott a teljesítményével; zsenialitása ilyenkor azonnal megmutatkozott. Ezzel szemben István képességei nem voltak olyan kiemelkedőek, ám ennek ellenére számos alkalommal felülmúlta bátyja eredményeit. Kitartása és szorgalma révén teljesítménye folyamatosan javult, és ezt a munkához való hozzáállásában is megfigyelhettük.

Sándor egy igazi tehetség, aki mindig az új lehetőségek után kutat. Vándorszínészként keresi a saját hangját, majd a katonaság világában próbálja megtalálni a helyét, de valahogy egyik úton sem érzi magát igazán otthon. Ahogy egyre inkább a reflektorfénybe kerül, a siker nem csupán neki hoz meglepetéseket, hanem szüleit is támogatni tudja, és még öccsét is segíti, hogy együtt építhessék a jövőjüket.

Amikor Istvánt hadnaggyá léptetik elő, ő küld pénzt a felruházkodáshoz, fegyvervásárláshoz, mivel a honvédtiszteknek saját költségükön kellett felruházkodni, és nekik kellett megvásárolni a kardjukat.

Az állam a sorállomány számára biztosította a szükséges ruházatot és fegyverzetet. István esetében azonban érdemes megemlíteni, hogy édesapja oldalán minden apró részletet elsajátított a mészárosmesterség fortélyaiból. Kiválóan értette az állatok természetét, és ezt a különleges tehetségét későbbi munkái során rendkívül hasznosan tudta alkalmazni.

Ez volt az az időszak, amikor Petőfi Sándor és társai a szellemi tevékenység értékének elismeréséért és társadalmi elfogadottságáért harcoltak. Ezzel szemben István milyen nézőpontból közelítette meg a munkát?

István számára a munka kezdetben egy napi kötelesség, amelyet el kellett végeznie, hogy a család boldogulni tudjon. 1845-ben Várpalotára került Fábri József mészárosmesterhez, aki édesapja üzlettársa volt. A két mészárosmester baráti kapcsolata az idősebb Petőfi anyagi tönkremenetelét követően is megmaradt. Fábri József Erzsébet lányát továbbra is Istvánnak szánta feleségül (amiben a szülök még a gyerekek születésekor megegyeztek). Várpalotán kezdetben mészároslegényként dolgozott, majd reménybeli apósa megbízásából járta a Veszprém megyei falvakat. Vágóállatokat vásárolt fel, amelyek egy részét ott helyben feldolgozta, és csak a készterméket küldte Várpalotára. Saját felelőssége volt megalkudni az árban, apósa ezzel is szerette volna felkészíteni, hogy ő vegye át tőle a várpalotai mészárszéket.

A szabadságharc azonban közbeszólt, és így a házasságból nem lett semmi. A fegyverletételt követően tíz éven keresztül kényszerkatonaság, sáncfogság és újabb kényszerkatonaság követte egymást. A tíz nehéz évet követően előbb házitanító, majd a Geiszt uradalom intézője lett. Folyamatosan képezte magát mindeközben, hiszen munkájának meghatározó részét szellemi tevékenység tette ki. István életében mást és mást jelentett a munka, hozzáállása azonban ugyanaz maradt. Minden tevékenységében a maximumot igyekezett nyújtani.

Petőfi István életében milyen szerepet töltött be a versírás?

Ha egyetlen szóban kellene kifejeznem, azt mondanám: szenvedély.

Itt valóban megállapítható, hogy egy költői zseni árnyékában próbálta meg magát a versírásban, és számára is egyértelmű volt, mennyire távol áll az ő általa versírásnak nevezett tevékenység a bátyja mesterműveitől.

Egyrészt makacssága mindig is jellemezte, másrészt bármilyen új dologba fogott, arra törekedett, hogy a legmagasabb színvonalon valósítsa meg. Ezért, amikor úgy érezte, hogy egy gondolatot csakis versben tud megfelelő mélységgel kifejezni, bátran nekilátott a megírásának.

Petőfi Sándor és testvére, István története az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején valóban izgalmas kontrasztot teremt. Sándor lírai kifejezései, a "Szabadság, szerelem!" sorai a szenvedély és az idealizmus megtestesítői, amelyek a fiatalok lelkesedését és a forradalom eszméjét tükrözik. Az ő költészete a szabadság iránti vágyat és a szerelemben rejlő mélységet ötvözi, ami sokak számára inspiráló példaként szolgál. Ezzel szemben István hangvétele pragmatikusabb és érettebb. Az ő verseiben a rózsa és a haza közötti választás nemcsak érzelmi, hanem tudatos politikai állásfoglalás is. A "bátran néztem én a rózsám szemébe" kifejezés azt sugallja, hogy képes az érzelmi kötelékeket is háttérbe szorítani a hazáért való küzdelem érdekében. István tehát nemcsak a személyes érzelmeket, hanem a közösségi felelősséget is hangsúlyozza, ami a háborús helyzetben különösen fontos. Ha egymás mellé helyeznénk a két testvér történetét, azt láthatnánk, hogy míg Sándor a forradalom szellemi vezéralakjaként a lelkesedést és a szenvedélyt képviseli, addig István a valóságos küzdelemben a stratégiai gondolkodást és a pragmatizmust hozza magával. E két megközelítés együttesen rajzolja ki a forradalom összetett arculatát: a szenvedélyes idealizmus és a kemény, realista cselekvés együttese adja meg a szabadságharc valódi dinamizmusát. A két testvér tehát egymás kiegészítői, akik a szabadságért folytatott harcban különböző, de egyaránt fontos szerepet játszanak. Sándor költészete inspirálja a tömegeket, míg István cselekedetei és megfontoltsága a háborús helyzetben valódi vezetői erőt képviselnek. Az ő történetükben a művészet és a politika, az érzelem és az ész összekapcsolódik, így együtt alkotják meg a szabadságharc gazdag és sokszínű narratíváját.

Nyári Pál révén ugyan kinevezik a 28. Szabolcs megyei honvédzászlóalj 2. századának parancsnokává, de meglehetősen gyenge katonai parancsnoki képességeket mutat. Ezért a zászlóaljparancsnok kénytelen egy másik tisztet is kinevezni mellé, mintegy "gardedámként", aki a századot kézben tartja.

A katonai fegyelem hiánya kulcsszerepet játszott Klapka György tábornok és Petőfi Sándor közötti konfliktusban. Klapka Sándorban nem a költői zsenialitást, hanem a fegyelmezetlen katonai magatartást szemlélte. Sándor helyzetét két férfi segítette: Nagysándor József tábornok, aki őt "házi őrizetben" tartotta, és Görgei, aki Petőfiben a nemzet nagy költőjét látta meg. Az ellentét rendezése érdekében Klapkához az I. hadtest két tisztjét küldték, hogy "bocsánatot kérjenek". Ez a gyakorlat a korabeli hadseregben bevett eljárás volt, amely lehetőséget adott arra, hogy még a súlyosabb fegyelemsértések esetén is elnézést nyerjenek. Klapka az I. hadtest parancsnokaként vezette a tavaszi hadjáratot, és a Dipold alezredes által irányított dandárhoz tartozott a 6. "Veszprémi" honvéd zászlóalj. A két honvédtiszt kiléte nem tisztázott, de valószínű, hogy a Veszprémi zászlóalj tagjai voltak. Nem kizárt, hogy egyikük Petőfi István főhadnagy volt, aki akkoriban a 6. honvédzászlóalj 6. századának megbízott parancsnokaként szolgált.

Petőfi István tehát a 6. "Veszprémi" honvédzászlóalj önkéntese, később századosa lett, nagyon intenzív időszak lehetett ez neki és társainak. Mi mindent kellett megtanulniuk és elsajátítaniuk akkor ezeknek az önkéntes katonáknak, és hogyan lett Istvánból ilyen rövid idő alatt százados?

Ha tömören szeretnénk összefoglalni, mit kell tudnia egy gyalogos katonának, akkor érdemes megjegyezni, hogy ez a feladat messze nem egyszerű. A katonáknak elsősorban saját felszerelésük és fegyverzetük karbantartását kell elsajátítaniuk, és tudniuk kell, hogyan használják a lőfegyvereket, valamint a szuronyokat. Alapvető harci formációkat, mint például a század és az osztály (két század együtt) felépítését, a zászlóaljat (hat század) és a különféle harcrendi mozgásokat is meg kell tanulniuk: menetelni, rohamoszlopba rendeződni, vagy védelmi négyszöget kialakítani. Az alapok elsajátítása az osztrák hadsereg esetében hat hónapot vett igénybe, ezután a katonák az alakulatuknál folytathatták a tanulást. Ezzel szemben az első honvéd zászlóaljak újoncai mindössze két hónapnyi képzést kaptak, a később létrehozott egységek esetében pedig sokszor még ennél is rövidebb időt szántak a felkészülésre. Ebből adódóan a honvédtisztek karrierje is felgyorsult; például Petőfi Istvánnak mindössze 12 hónapra volt szüksége ahhoz, hogy századosi rangra lépjen. Az 1848-as honvédség keretein belül ez az időszak egy átlagos pályafutásnak számított, hiszen körülbelül két és fél ezer honvéd tudhatott magáénak hasonló tapasztalatot. Ekkoriban egy versike is megfogalmazta ezt a jelenséget: "Tavasszal önkéntes, ősszel már hadnagy, kapitány."

Petőfi István szavai mélyen tükrözik elhivatottságát és hazája iránti elköteleződését. A verssorokban megjelenik az a vágy, hogy nevét és örökségét méltón képviselje, ami párhuzamba állítható a bátyja, Petőfi Sándor örökségével. István számára a haza szolgálata nem csupán kötelesség, hanem egyfajta belső kényszer is, amely a testvéri rivalizálás és a megfelelési vágy szülötte. Az őszinte elköteleződés mellett ott bujkálhat a félelem is, hogy nem tudja felérni bátyja legendás tetteihez. Így a hazáért tett erőfeszítése nem csupán a nemzet iránti szeretet, hanem egyfajta önértékelési harc is, amelyben a saját identitását keresi a bátyja árnyékában.

A valószínűsége ennek csekély, sokkal inkább arról van szó, hogy Petőfi István élete folyamán mindig arra törekedett, hogy a lehető legjobban végezze el a feladatait. Ez a hozzáállás a honvédtiszti pályafutása alatt is megfigyelhető volt; mindvégig a saját maga elé kitűzött célok elérésére összpontosított. Ma az ilyen embereket maximalistaként ismerjük el.

Petőfi István életrajzának érdekes kettőssége a költői ambíciók és a mezőgazdasági sikerek összefonódásában rejlik. Bár költőként nem tűnt ki különösebben, mezőgazdászként figyelemre méltó eredményeket ért el. A mezőgazdaság területén több fontos pozíciót betöltött, amelyek nemcsak szakmai szempontból voltak jelentősek, hanem a társadalmi elismertsége szempontjából is. Petőfi István tevékenységei között szerepelt például mezőgazdasági szakértői feladatok ellátása, valamint különböző mezőgazdasági társaságokban való részvétel. Ezek a pozíciók a korabeli Magyarországon magas presztízsűnek számítottak, hiszen a mezőgazdaság alapvetően meghatározta az ország gazdasági életét. Kutatások, innovációk és a mezőgazdaság modernizálása érdekében tett erőfeszítései révén nemcsak a szakmai közösség, hanem a szélesebb társadalom előtt is elismerést vívott ki. Petőfi István tehát nem csupán egy költői álomkergető volt, hanem egy olyan mezőgazdász is, aki a gyakorlatban is hozzájárult a mezőgazdaság fejlődéséhez, így a nevét nemcsak a literatúrában, hanem a mezőgazdasági életben is érdemes megemlíteni.

A Geiszt Gáspár által birtokolt területen hamarosan ő lett a teljes birtok irányítója. Ezt a kiemelkedő munkabírásának és a gazdag állatismeretének köszönhette. A Geiszt-birtokon alakították ki a kor egyik legfontosabb juhfajtáját, a Geiszt-féle juhot, amelynek tenyésztését Petőfi István irányította. Emellett megalapozták egy kiváló ménes létrejöttét is, amely később a Geiszt-örökösök számára hozta meg az igazi sikereket.

Meg tudott élni ezekből a munkákból? Hozzávetőlegesen mekkora vagyont sikerült összegyűjtenie?

Valóban, a saját korában kiemelkedő életszínvonalat élvezett. Jövedelméből sikerült megszereznie egy négyszáz holdas, önálló birtokot, amelyet ma Petőfi-tanyaként ismerünk. E birtok komoly állatállományt tudhatott magáénak, ám ennek pontos részletezését nehéz lenne megvalósítani, mivel az állatok létszáma évről évre változott.

Már kicsi korában is vonzotta az állatok világa, különösen a kutyák és lovak iránt táplált különleges szeretete. Ez a szenvedély nem csupán gyermekkorában élte virágkorát, hanem felnőttként is végigkísérte életét, formálva mindennapjait és döntéseit.

Természetesen, íme a szöveg egyedi átfogalmazása: Valóban, ahogy már korábban említettem, Geiszt Gáspárral közösen megalapozták egy ménes létrejöttét. A lovak minőségének megítélése a versenyeken való részvétel által történt. Petőfi István számos versenyen indult, eredményei azonban változóak voltak. Fontos megjegyezni, hogy ez nem csupán a lovas tudását tükrözte, hanem nagyban függött az általa lovagolt ló karakterétől is. Ezen kívül kutyatenyésztéssel is foglalkozott, különösen agarászattal. A pontos fajták megjelölését illetően azonban nincs teljes körű információnk, mivel a magyar agár ezen időszak alatt kezdett jelentős változásokon keresztülmenni. Rendszerint csak a fajták ritkán kerülnek említésre, az agarakat inkább sebes vagy győzős kategóriákba sorolják. A sebes kategória általában angol vagy nagyrészt angol vérvonalú kutyákat jelöl, míg a győzős kategória főként magyar vagy túlnyomórészt magyar származású ebeket ölel fel.

Így maradt két vadászati mód: az agarászat és a kopózás. Mivel a kor katonalovának nyúzópróbáját jelentették ezek a vadászati módok, ezért zavartalanul lehetett őket megtartani. Emiatt aztán hamarosan politikai összejövetelekké váltak, amire az osztrákok is felfigyeltek, és nyilvánvalóan szerettek volna információhoz jutni. A Geiszt-uradalom, mivel az ország egyik legnagyobb és leggazdagabb birtoka volt, otthont adott mindkét kutyás vadászat legrangosabb eseményeinek.

A kopózás során a már jól ismert osztrák ügynököt egy-egy bájos fiatal hölgy sikeresen leszerelte. A trükk az volt, hogy egy kedves mosollyal arra kérte, vigyázzon rá, mivel ő még tapasztalatlan lovas. A lányok többsége már a lovaglás művészetét is elsajátította, mielőtt a járás titkával megbarátkoztak volna. Az agarászatban számos lehetőség adódott komoly beszélgetésekre, hiszen két kutyát indítottak egy nyúlra. Csak a kutyák gazdái és a bíró voltak jogosultak arra, hogy közvetlenül részt vegyenek a verseny lebonyolításában, míg mások tisztes távolból figyelhették az eseményeket. Amennyiben a két gazda politikai nézeteket kívánt megvitatni, egymás iránti bizalmuk mellett a bíró iránti bizalomra is szükségük volt. A Geiszt-birtokon volt egy bíró, akiben mindenki vakon bízott: Petőfi István.

Magánélete már kevésbé mondható sikeresnek. Feleségével mindössze két napig éltek együtt valódi házasokként. Mi történt közte és Gaylhoffer Antónia között?

Petőfi István, akárcsak bátyja, Sándor, mély vonzalmat érzett a női szépség iránt. Érdemes megemlíteni, hogy egyikük sem tűnt ki a hűségéről, hiszen kalandvágyuk és szenvedélyük gyakran felülírta a tartós kapcsolatok iránti elkötelezettséget.

Amikor Szendrey Júliáról beszélgetünk, szinte mindenki felrója hűtlenségét Petőfi emlékéhez. Én ilyenkor szoktam az egybegyűlteket emlékeztetni Prielle Kornéliára. Akit Sándor, amikor úgy érezte, Szendrey Júliát nem kaphatja meg, felhatalmazott a Petőfi Sándorné név viselésére. István hasonlóan szerelmes természetű volt. És az igaz, hogy öt éven át kitartóan harcolt Gaylhoffer Antónia kezéért, de ezalatt Schneider Erzsébettel élt boldog párkapcsolatban. Feleségének kitartóan könyörgött megbocsátásért, de ugyanakkor Erzsébettel sem tudott szakítani.

Egy időszakban ő vette a szárnyai alá unokaöccsét, Petőfi Zoltánt, ami jelentős hatással volt mindkettőjük életére. Ez az időszak tele volt felfedezésekkel és közös élményekkel, amelyek megerősítették a köteléküket. Zoltán, aki fiatalon került a nagybátyja gondoskodása alá, mindig is csodálta Petőfi szellemi dinamizmusát és művészi tehetségét. A nagybácsi nem csupán nevelője volt, hanem mentoraként is támogatta, inspirálva Zoltánt a saját kreatív törekvéseiben. A kapcsolatuk szoros és különleges volt; nem csupán rokonok, hanem barátok is. Petőfi Zoltán sokat tanult nagybátyjától, aki nemcsak a versírás, hanem az élet szépségeinek és kihívásainak megértésében is segítette őt. Ez a kötelék nemcsak a családi kötelékekben gyökerezett, hanem az eszmék és a közös érdeklődés terén is mélyen gyökerezett. A közös pillanatok, beszélgetések és a művészet iránti szenvedélyük örökre összekapcsolta őket, és ez az időszak mindkettőjük életében maradandó nyomot hagyott.

Petőfi István mély szeretettel viseltetett unokaöccse iránt, mindent megtett, hogy támogassa őt. Zoltán, aki apja nehéz természetét örökölte, sajnos a tehetségből jóval kevesebbet kapott. Ezt a helyzetet rendkívül nehezen dolgozta fel, és frusztrációját édesanyján, valamint nagybátyján vezette le. Ez a szituáció különösen szomorú, hiszen István, a saját vállalásában, most valódi csődöt mondott.

Petőfi István életéből a 21. század embere számos fontos tanulságot meríthet. Először is, a bátorság és az elkötelezettség példája, amelyet a nemzeti identitásért és a szabadságért folytatott harcában mutatott. Ez arra ösztönöz minket, hogy álljunk ki az értékeink mellett, még akkor is, ha az nehézségekkel jár. Másodszor, Petőfi István kreativitása és művészi kifejeződése rámutat arra, hogy a művészet és az irodalom milyen erőteljes eszközök lehetnek a társadalmi változások előmozdításában. A 21. század embere számára fontos lehet ez a felismerés, hiszen a művészet képes összekötni az embereket, és inspirálni őket a különböző problémák megoldására. Végül, az életének tanulságai azt is hangsúlyozzák, hogy a közösségért való cselekvés elengedhetetlen. A közösségi összefogás és az együttműködés ereje a mai világban is kulcsfontosságú, legyen szó környezetvédelmi ügyekről vagy társadalmi igazságosságról. Petőfi István életpéldája tehát arra ösztönöz minket, hogy aktívan részt vegyünk a közösségi életben és támogassuk egymást a közös célok elérésében.

Életében váltották egymást a nagyon sikereres és küzdelmes időszakok. Néha elkeseredett, ezt az adott időszakban írott versein érezhetjük, egyet viszont nem tett, soha nem adta fel. Talán ezt kellene mindenkinek megszívlelni, bármilyen nehézség is van előtte: ha jól átgondolod, mindig találsz megoldást. Szóval soha ne add fel!