A helyzet Ukrajnában olyan súlyosra fordult, hogy a legkritikusabb területekről is inkább a harci vonalakra irányítják a katonákat.


A The Guardian friss beszámolója rámutat az ukrajnai háború egyre súlyosabb következményeire. Az emberhiány már a legkritikusabb szektorokban is érezhető, és sajnos jelenleg nem mutatkozik remény a helyzet javulására.

Az elmondások szerint a kelet-európai országban egyre többször az idősebbeket kell a frontvonalra hívni, mivel gyakorlatilag már alig van olyan, akit nem vetettek be a harcok során. Az Egyesült Államokat vezető Joe Biden kormánya korábban már felszólította Kijevet, hogy a sorozás korhatárát 18-ra a jelenlegi 25-ről, ám ennek a Volodimir Zelenszkij vezette Ukrajna eddig ellenállt. Az amerikai szempontok szerint az ország demográfiai válsággal küzd, ez pedig jelentősen érezteti a hatását a harcok közben is:

a hadsereg gyakorlatilag alig talál már olyan embereket, akiket be tudnak vetni a fegyveres összecsapások során.

A névtelenséget kérő ukrán tisztek aggodalmukat fejezték ki a jelenlegi helyzet miatt. Úgy vélik, hogy a mostani idősebb harcosok már nem rendelkeznek azzal a harci potenciállal, mint azok, akik az orosz offenzíva kezdetén érkeztek. Egy konkrét esetet is említettek, amikor 90 új katonát kaptak, de csak 24-en bizonyultak alkalmasnak a bevetésre. A többiek közül 66-an vagy túlságosan idősek voltak, vagy egészségi problémákkal küzdöttek, esetleg szenvedélybetegségek miatt nem voltak megbízhatók a harctéren. Ezen kívül gyakori panasz, hogy a kiképzés színvonala nem megfelelő, és a felszerelés is egyre inkább hiányos.

Az országban tapasztalható emberhiány már olyan súlyos mértékűvé vált, hogy a vezérkar utasította a légvédelmi erőket, akik szintén hasonló problémákkal küzdenek, hogy mozgósítsanak olyan katonákat, akiket gyalogosként a frontra lehet irányítani.

A szituáció olyan súlyossá válik, hogy már nem lehetünk biztosak abban, hogy a légvédelem hatékonyan képes működni.

- mondta el az egyik forrás. Hozzátette, hogy ezeknél az egységeknél nyugati kiképzésen átesett emberek vannak, akiknek fogalmuk sincs a frontvonal harcairól. Elmondása szerint a parancsnokok néha büntetésként is harcolni küldik azokat, akik neki nem tetszenek. Nagy gondot jelent továbbá az is, hogy a légierőről beható ismeretekkel rendelkező emberek esetleg kulcsfontosságú információkat adnak ki az oroszoknak, ha elfogják őket. A légvédelem arról számolt be, hogy egyre nehezebb működtetni az egységeket, de egyelőre a lelövési arányok nem romlottak, ám a helyzet romlása miatt félő, hogy képtelenek lesznek ellátni a feladatukat.

Ukrajnában a háború kitörésekor sokan sorakoztak fel önkéntesként, ám a közel három éve tartó küzdelmek következtében mára alig néhányan maradtak, akik készen állnak a harcra.

A lakosság morális állapota folyamatosan romlik, és egyre többen érzik úgy, hogy nincs mit szégyellniük, ha valaki elkerüli a katonai behívót.

Related posts