A Qubit által közzétett cikkek, amelyekre a legnagyobb büszkeséggel tekintettünk 2024-ben.

Kedves olvasóink! Egy izgalmas és tartalmas év áll mögöttünk, tele számtalan kisebb és nagyobb lélegzetű írással. Most azokat a különleges cikkeket szeretnénk kiemelni, amelyekre a szerzők a legnagyobb büszkeséggel tekintenek vissza. Ha még nem merültetek el ezekben a művekben, itt a tökéletes lehetőség! Ha pedig már olvastátok őket, tudjátok, hogy egy jó írás sosem válik unalmassá!

Bruttó 1 forint per billentyűleütésért nem érdemes csodákat várni!

A magyar könyvkiadásra sikertörténetként szoktunk gondolni, pedig egyre kevésbé az. Anyagi értelemben sem, miközben a színvonal szempontjából is komoly gondok látszanak. Egy, a közösségi médiában megjelent poszt nyomán indultam el, hogy utánajárjak, igaz-e, hogy meredeken romlik a hazai könyvpiacon megjelenő fordítások minősége, részben azért, mert egyre több alig szerkesztett AI-fordítás jelenik meg. Az rögtön látszott, hogy mára a fordítók, szerkesztők, korrektorok honoráriumai és így megélhetési lehetőségei egyre kétségbeejtőbbek, igazi elszegényedés tapasztalható ezen a területen. Meg az is, hogy olyan bevételkényszer nyomja a kiadókat, hogy szinte lehetetlen tartani a színvonalat.

Qubit Mozi #1: A demencia egyre több életet érint, mégis alig esik szó róla.

Idén megalkottuk a demenciát bemutató videósorozatunkat, amelyet végül egy film formájában prezentáltunk olvasóinknak. Fő célunk az volt, hogy a legfrissebb kutatási eredmények és kezelési lehetőségek mellett a családok és szakemberek valós tapasztalatait is megosszuk. A demencia több százezer magyar családot érint, és gyakran drámaian megnehezíti életüket, sok esetben pedig teljesen felforgatja mindennapjaikat. Az ellátórendszer hiányosságai, a megfelelő szociális otthonok szűkössége, valamint az ápolást vállaló hozzátartozók számára nyújtott támogatás elégtelensége sajnos mind-mind valós problémák. Videósorozatunk során azonban arra is fókuszálunk, hogy bemutassuk, hogyan lehet mégis együtt élni ezzel az állapottal, és milyen irányba haladhat a jövőbeli ellátás és támogatás a demenciával élők számára.

A politika sokkal mélyebb hatással van a gyermeknevelési elveinkre, mint ahogyan azt elsőre elképzelhetnénk.

Néhány évvel ezelőtt bukkantam rá egy figyelemfelkeltő cikkre, amely a német náci gyereknevelés mai napig érezhető hatásait taglalta. Ez az írás inspirálta a gyereknevelés és a politikai rendszerek közötti összefüggésekkel foglalkozó kutatásomat. Ahogy mélyebbre ástam a témában, egyre világosabbá vált, hogy az utóbbi évtizedek történeti vizsgálatai egyre inkább felfedezik a gyereknevelési elméletek és a politikai ideológiák közötti kapcsolatokat. Ezen összefüggések egyik kiemelkedő példája Benjamin Spock, a híres gyermekorvos, akinek 1946-ban megjelent „Csecsemő- és gyermekgondozás” című könyve a világ egyik legnagyobb bestsellerévé vált. Spock elméletei, amelyek a pszichoanalízisre és a demokratikus nevelésre építettek, éles ellentétben álltak a náci gyereknevelési módszerekkel, amelyek az érzelmek kifejezését igyekeztek elfojtani az anyákban. De mi a helyzet Magyarországon? Az 50-es évek kommunista diktatúrájában és az azt követő időszakban vajon voltak olyan szakemberek, akik generációk számára meghatározták a gyereknevelés irányvonalát?

Óda a kultúrához, a tudományhoz és a technológiához: bejártuk az Oodit, a világ egyik legjobb könyvtárát

Milyen titkokat rejt a világ egyik leglenyűgözőbb könyvtára? Amikor először hallottam a Helsinkiben található Oodiról, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Így hát a finn nyaralásom során inkább a könyvek világába merültem el, mintsem a csodás erdős-tavaszi tájak felfedezésébe. De egy cseppet sem bántam meg ezt a döntést, hiszen a könyvtár atmoszférája egyszerűen magával ragadó: az ódon könyvek illata, a titkos sarkok, ahol az ember órákig elmerülhet a lapozgatás örömében, és a kedves könyvtárosok, akik még mindig tudják, hogyan kell papíralapú rendszerezéssel dolgozni – legalábbis ezt vártam. A valóság azonban teljesen más volt, mint amit elképzeltem. Oodi nem csupán egy könyvtár, hanem egy egészen új élmény. A második emeleten fák zöldellnek, és egy kismadár is úgy tűnt, hogy magát az erdőben találta, nem pedig egy könyvtári környezetben. Apró robotok szállítják a könyveket az emeletek között, gitárokat és komplett zenekari felszereléseket kölcsönözhetünk, sőt, 3D-nyomtatót is használhatunk. Varrott alkotások készítése vagy fafaragás is lehetséges – a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Oodi tökéletes példája annak, hogy milyen is egy modern, 21. századi könyvtár, és hogyan lehet egy közösségi teret úgy alakítani, hogy az a kultúra, a tudás és a technológia harmonikus összhangját hirdesse. Valóban, Oodi Budapestre is elférne!

Hogyan lehet valami 20 milliárd fényévre tőlünk egy olyan univerzumban, ami mindössze 13,78 milliárd éves?

Az év elején a csillagászok felfedeztek egy elképesztően fényes objektumot a kozmoszban: egy hatalmas fekete lyukat, amely nap mint nap a Nap tömegével megegyező mennyiségű gázt emészt el. Ez a felfedezés azonnal felkeltette az érdeklődésemet, így elhatároztam, hogy interjút készítek az egyik kutatóval, és írok róla. Ám a kvazár rejtett egy különös meglepetést: olyan hihetetlen távolságban helyezkedik el, hogy ezt a cikk elején mindenképpen hangsúlyozni akartam. Így hát megemlítettem, hogy több mint 20 milliárd fényévre van tőlünk. A reakciók azonban nem maradtak el: "Hogy lehet valami 20 milliárd fényévre, ha az univerzum mindössze 13,8 milliárd éves?" - érkeztek a kérdések az olvasók részéről. Egyértelmű volt, hogy tisztázni kell ezt az ellentmondást, ezért pár hónappal később felkerestem Szabó Róbertet, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének vezetőjét. Kértem, segítsen nekem megérteni a helyzetet. A csillagászat terén szerzett tudása és a bonyolult fogalmak világos magyarázata révén született meg az idei év egyik legizgalmasabb cikke, amely Albert Einstein nyomdokain haladva vezet el minket a világegyetem legmesszebb eső sarkába egy lenyűgöző időutazás során.

"Tudod, mi az, hogy döglesztő meleg? Hát ez az" - az 1928-as magyarországi rekordhőség krónikája

Ma már szinte elképzelhetetlen, de voltak olyan történelmi periódusok, amikor a statisztikák böngészése nem csupán a tudományos kíváncsiságot szolgálta, hanem valódi információforrást jelentett a legmelegebb nyarak nyomon követésében. Akkoriban nem volt automatikus válasz, hogy "az idei év", hiszen a múltban is akadtak rendkívül forró nyarak. A legutóbbi húsz év hőmérsékleti trendjei ugyan egyértelműek, de a múlt hűvös emlékei között ott találjuk 1928 júliusát, amikor Magyarországot olyan hőség sújtotta, amelyre csak a 90-es években tapasztaltunk hasonlót. De hogyan is reagált a magyar társadalom erre a váratlan hőhullámra egy olyan évben, amikor a Széchenyi-fürdőt kénytelenek voltak bezárni, az olimpiai felkészülés alatt álló úszóink alól pedig leapadt a víz? Sőt, akkoriban már a kalap és kabát nélküli utcára lépés is botránynak számított. Az Arcanum sajtóarchívumának és a Fortepan korabeli fényképeinek segítségével bepillantást nyerhetünk a Dunát megrohamozó emberek, a fáradt rendőrök, a század eleji tudósok, valamint Márai Sándor publicisztikájának tükrében, akik mind a hőség társadalmi következményeit boncolgatták. Ezek a meteorológiai szélsőségek, amelyek közel egy évszázaddal később is formálják életünket, nem csupán időjárási jelenségek, hanem a társadalmi dinamika szerves részét képezik.

A reneszánsz festményeken az uborka nem csupán cenzúrázott péniszpótlék, hanem a feltámadás és a termékenység szimbóluma is. Míg a művészek gyakran használták a zöldség formáját a rejtett üzenetek közvetítésére, az uborka egyben a tavasz és az új élet megújulásának jelképeként is megjelent. Az ilyen szimbólumok révén a festmények gazdagabbá váltak, lehetőséget adva a nézőknek, hogy mélyebb értelmet találjanak a látható világ mögött.

Miért fest valaki folyamatosan uborkákat? Amikor először szembesültem a tizenötödik századi velencei mester, Carlo Crivelli egyik alkotásával, azonnal feltűnt egy különös részlet: egy zöldség, amely látszólag nem illett a kompozícióba. Ám ahogy tovább kutattam, rájöttem, hogy nem egyedülálló esetről van szó: Crivelli műveiben rendre felfedezhetők az uborkák. A kérdés, hogy miért, sokáig foglalkoztatta a művészettörténészeket (sőt, még Arany János is megemlítette, hogy "gondolta a fene"). Az uborkák rejtélyére többféle magyarázat is született. Egyesek szerint Crivelli az aláírása helyett választotta ezt a zöldséget, míg mások azt állítják, hogy valójában egy sokkal pikánsabb szimbólumot akart megjeleníteni. Minden egyes teória szórakoztató a maga módján, és bár nem létezik egyetemes válasz, a nyomozás közben egyre inkább megszerettem Crivelli világát és az ő uborkáit. Ez a művészettörténeti kalandozás a szexualizált Jézusábrázolásoktól kezdve a kabakok meglepően gazdag ikonográfiájáig terjed, és valami egészen különleges élményt nyújt.

A Kossuth térre összehívott tömegdemonstráció új műfajt teremtett a tüntetéskultúrában

Bár a politológia nemzetközi szakirodalma ismeri azt a jelenséget, amikor valaki gyakorlatilag egyedül egymagában töri át a hallgatás falát, és bármiféle szervezett támogatás és intézményi háttér nélkül mozgósít tömegeket, az biztos, hogy Magyarországon korábban nem történt még hasonló sem ahhoz, amit februári coming out-ja után Magyar Péter produkált. Muszáj volt tehát tudományosan is megvizsgáltatni, mi fán is terem a szóösszetétel önellentmondása miatt sem mindennapi egyszemélyes mozgalom.