2024-ben 960 ezer repülőgép szelte át Magyarország égboltját | 24.hu


Soha nem mértek még akkora forgalmat Magyarország légterében, mint 2024-ben, közölte a HungaroControl Zrt.

Mint írták, az év során összesen 1 143 937 repülőgépet kellett irányítaniuk, közel 6 százalékkal túlszárnyalva az ugyancsak rekordévnek számító 2023-as esztendőt.

Az összesített statisztika három alapvető tényezőből tevődik össze: egyrészt figyelembe vesszük az átrepülő forgalmat, másrészt a budapesti repülőtérre érkező és onnan induló repülőgépek számát, végül pedig a regionális, nem nemzetközi repülőterekről a magyar légtérbe felszálló kisrepülőgépeket is számba vesszük.

A légiforgalom legnagyobb részét - közel 84 százalékát - Magyarország légterében átrepülő járművek teszik ki, 2024-ben összesen 959 547 ilyen repülőgépet navigáltak a HungaroControl Zrt. szakemberei. Ez több mint 5 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest, a 2019-es adatokhoz viszonyítva pedig 26,62 százalékos emelkedést.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2024-ben jelentős növekedést mutatott, ahogyan a HungaroControl nyilvántartása is jelzi a le- és felszálló repülőgépek számának emelkedését. Ezen kívül a magyar léginavigációs szolgáltató közel 60 ezer kisebb repülőgépet irányított, amelyek a regionális repülőterekről érkeztek a légtérbe.

A HungaroControlnál kiemelt prioritásunk, hogy a 2025-ös év során is garantáljuk a légi forgalom biztonságát és zökkenőmentességét. Az utóbbi időszakban jelentős erőfeszítéseket tettünk kapacitásaink fejlesztésére, hogy felkészülten nézhessünk szembe a folyamatosan növekvő forgalom által támasztott kihívásokkal. Számos intézkedést hoztunk és folytatunk, hogy minimalizáljuk a késéseket, és hatékonyan irányítsuk az átrepülő, valamint a le- és felszálló járatokat.

- nyilatkozta az eredmények kapcsán Turi Ferenc, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.

A magyar léginavigációs szolgáltató folyamatosan alkalmazkodik az évről évre növekvő légiforgalomhoz, és ennek érdekében megerősített kapacitásokat alakít ki a biztonságos légi közlekedés biztosítása érdekében. 2024 során 9 új légiforgalmi irányító hallgató szerezte meg szakszolgálati engedélyét. Ezen kívül 11 külföldi légiforgalmi irányító csatlakozott a HungaroControl csapatához. Ráadásul 3, ideiglenesen külföldön dolgozó hazai szakember is visszatért a HungaroControl Zrt.-hez, így ők ismét a hazai légiforgalmi irányítók sorát gyarapítják.

Az előrejelzések alapján a 2025-ös évben is jelentős forgalomra lehet számítani, ezért a légiforgalmi szolgáltató számos új intézkedést tervez a helyzet hatékony kezelésére. A fejlesztések között szerepel a meteorológiai asszisztenciák folyamatos jelenlétének biztosítása a munkaterületen, a légtér logikai struktúrájának optimalizálása, valamint a Budapest Airporttal való stratégiai partnerség keretében megvalósuló projektek. A közlemény végén hangsúlyozták, hogy ezek az intézkedések hozzájárulnak a forgalom zökkenőmentes lebonyolításához.

Related posts