Ferihegyen új terminál építése vette kezdetét, és már el is indult az előkészítő munka - Spabook.
Megkezdődött a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 3. Terminál építésének előkészítése, amely biztosítja az emelkedő utasforgalom magas minőségben történő kiszolgálását. - tudta meg a Budapest Airport közleményéből a Spabook.net.
2024-ben minden hónapban újabb és újabb rekordokat döntött az utasszám, és októberre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tízhavi forgalma máris meghaladta az előző év teljesítményét. Az év végéig várhatóan több mint 17 millió utas fogja használni a repülőteret. A VINCI Airports erőteljes légitársasági kapcsolatai és a Budapest Airport aktív járatfejlesztési tevékenysége lehetővé teszi, hogy a jövőben még több hosszú távú járat induljon Budapestről. Ezen eredmények és Magyarország turisztikai vonzereje alapján a tulajdonosok és a vezetőség ambiciózus célt tűztek ki: 2030-ra 20 millió utas fogadását tervezik. Ennek érdekében idén elindul az új, harmadik terminál építésének előkészítése.
"Az eddigi eredmények alapján már most látjuk, hogy az idei év végéig rekordszámú utast kezelünk a repülőtéren, ami nem meglepő, hiszen Budapest és Magyarország világszinten egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, és évről évre egyre több turista érkezik ide" "Jelentős fejlesztésre van szükség, hogy az emelkedő utasforgalmat magas minőségben ki tudjuk szolgálni. A 3. Terminál tervezési, illetve egyes kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, hamarosan kezdődhet megvalósítás is. A célok messzire mutatnak; magas minőségben egyre több utast kiszolgálni, folyamatosan bővülő infrastruktúrával."
„Tedd különlegessé a szöveged!” - hívta fel a figyelmet Francois Berisot, a Budapest Airport ügyvezető igazgatója.
Az új terminálhoz kapcsolódó kezdeti lépések közé tartozik az új forgalmi előtér kialakításához szükséges földfeltöltési munkálatok elvégzése. A tervezett bővítés során a forgalmi előtér képes lesz egyszerre 12 repülőgép kiszolgálására, ezzel pedig egy átfogó előtérfejlesztési projekt első szakaszát indítja el.
A 3. Terminál fejlesztése és tervezése a fenntarthatóság elveit követve valósul meg, összhangban a Budapest Airport ambiciózus céljaival. Az intézmény törekvése, hogy a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa által meghatározott határidőnél húsz évvel korábban, 2030-ra elérje a zéró kibocsátást. A terminál teljes körű kivitelezése várhatóan nyolc éven belül befejeződik, amely egy új korszak kezdetét jelenti a környezettudatos repülőtéri működés terén.
A KPMG által készített tanulmány szerint a 3. Terminál megépítése révén 2027-ig a beruházási és kivitelezési tevékenységek akár 63,9 milliárd forintnyi közvetett hozzáadott értéket generálhatnak a beszállítói láncban. Ezen projekt révén 6400 ember kaphat munkalehetőséget, és a magyar családok jövedelme is akár 23,4 milliárd forinttal növekedhet.
**Spabook vélemény:** Utazás iránti szenvedélyünk mellett kiemelten fontosnak tartjuk a fenntarthatóságot is, ezért mint turizmus szakportál, aggasztónak találjuk a budapesti "városi repülőtér" bővítésének terveit. E lépés óriási kockázatokat rejt, hiszen a már most is zajterhelt kerületekre további jelentős repülőforgalmat zúdítana. Bár a bővítés valóban növelheti a turizmust és gazdasági előnyöket hozhat, meggyőződésünk, hogy ezt csak egy jól megtervezett és szigorúan betartott éjszakai, valamint kora reggeli légtérzár mellett lehetne kivitelezni. Ellenkező esetben a megnövekedett légi forgalom komoly problémákat okozhat. Elengedhetetlen lenne, hogy a főváros irányába reggel 8 előtt ne történjenek gépmozgások, és éjfél után is csak kivételes esetekben engedélyezett a landolás. E megoldás már más nemzetközi repülőtereken is sikeresen működik, és Budapestnek is érdemes lenne hasonlóan eljárnia.